Gedeon napja van. | 2024.03.28

Erdő Péter: a pápa apostoli buzdításából élő közösségekből álló egyház néz vissza ránk

2016-04-09 09:09:07

Ferenc pápa apostoli buzdításából olyan egyház néz vissza ránk, amely élő közösségekből áll - mondta Erdő Péter bíboros az MTI-nek az Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű dokumentumról, amelyet pénteken mutattak be a Vatikánban.

    A több mint kétszázhatvan oldalas dokumentum a Vatikánban 2014 októberében tartott rendkívüli és a 2015 októberében rendezett rendes püspöki szinódus zárójelentéseinek összefoglalását és ezek egyházfői kiegészítését tartalmazza.
    Erdő Péter kiemelte: a dokumentum - miként azt a bevezető kifejezetten említi is - az egyensúlykeresésre törekszik, és igyekszik elkerülni a szélsőséges interpretációk lehetőségét. Ugyanakkor arról is beszél, hogy miközben nagyon fontos az egyház hitének és fegyelmének egysége, ezt a hagyományt a különböző helyi körülményeknek, kultúráknak megfelelően kell értelmezni és alkalmazni - ismertette a bíboros.
    Nem arról van tehát szó, hogy valamiféle külső nyomásnak vagy igénynek akarna megfelelni az egyház, hanem a "saját örökségünket és a kinyilatkoztató Isten szavát akarjuk alkalmazni az élet különböző helyzeteire". Ez kétségtelenül szándéka volt a két szinódusnak és a szentatyának is - emelte ki.
    A dokumentumban gyakran szereplő két fogalom, a "kísérés" és az "integrálás" nagyon világosan rámutat a közösségek fontosságára - mondta. Utóbbi feltételezi a közösséget, amelybe integrálni lehet. Olyan közösségekre van szükség, amelyek az élet minden területén képesek a hitnek megfelelően cselekedni, képesek segíteni, kísérni a tagjaikat, de van kisugárzásuk a világ felé is.
    Ezek a csoportok fel tudják készíteni a fiatal párokat a házasságra, a házassági nehézségek leküzdésében segíteni tudják őket, de képesek befogadni és erősíteni azokat is, akiknek a "házassági állapotuk rendezetlen vagy rendezhetetlen" - fogalmazott a bíboros, aki mindkét szinóduson főrelátorként vett részt. (A főrelátor a szinóduson a témákat felvezető és az azokat összegző feladatokat látja el.)
    Erdő Péter érdekességként említette, hogy - szemben Ferenc pápa korábbi, Evangelii gaudium kezdetű buzdításával - ez a dokumentum saját műfajmegjelölése szerint is "szinódus utáni apostoli buzdítás". Kimondott szándéka tehát, hogy összefoglalja a két szinódus munkáját, és "mintegy a világegyházból érkező meglátások, tapasztalatok összegzése legyen".
    Arra kérdésre, hogy az apostoli buzdítás után mi a helyi egyházak családokat érintő feladata, Erdő Péter azt mondta: már Ferenc pápa 2015 szeptemberében megjelent Mitis iudex kezdetű motu propriója - saját kezdeményezésű törvénye - kijelölt konkrét feladatokat.
    Az egyik a tanácsadás és a segítségnyújtás a házassági krízisben lévőknek, a másik a polgárilag elváltak és újraházasodottak kísérése, illetve az egyházi házasság érvényességének felülvizsgálata, ha valószínűsíthető, hogy érvénytelen - ismertette Erdő Péter.
    Ehhez ki kell építeni egy tanácsadó szolgálatot, emellett pedig szükséges az informális, a családközösségek szintjén megjelenő segítség is. Ez utóbbi nagyon fontos munka: lelkiségi mozgalmak és különböző találkozási fórumok szintjén kell ezeknek a közösségeknek buzdítást és útmutatást adni, hogy teljesíthessék e küldetésüket. Ahol pedig még nincsenek ilyen közösségek, ott kezdeményezni és segíteni kell a kialakulásukat - tette hozzá a bíboros.