Gedeon napja van. | 2024.03.28

Sanders meghívást kapott a Vatikánba, és dicséri a pápát

2016-04-09 08:58:00

Bernie Sanders, az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa meghívást kapott egy vatikáni konferenciára, és megszakítja hazai kampányát, hogy Vatikánvárosba utazhasson - közölte kampányfőnöke. Egyik pénteki televíziós interjújában a vermonti szenátor dicsérte Ferenc pápát.

    Bernie Sanders - Hillary Clinton demokrata párti vetélytársa - elfogadta a Vatikán meghívását egy áprilisban tartandó konferenciára, amely társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozik. Ezt a politikus kampányfőnöke jelentette be, miközben a szenátor egy sor televíziós interjút adott.
    Sanders ezért meg is szakítja kampányát New Yorkban - ahol április 19-én lesznek az előválasztások -, hogy elutazzék a pápai állam tudományos akadémiája által szervezett rendezvényre. A szenátor közölte, hogy egyelőre még nem véglegesítették a programját, s nem érkezett visszajelzés a pápai államból arról, vajon lesz-e négyszemközti találkozója a szentatyával.
    A vermonti szenátor minderről nyilatkozatot tett közzé, s ebben a többi között így fogalmaz: "El vagyok ragadtatva, hogy meghívtak a Vatikánba egy olyan konferenciára, amely a társadalmi igazságossággal és a fenntartható környezettel foglalkozik. Ferenc pápa egyértelművé tette, hogy felül kell emelkednünk "a közöny gobalizálódásán", annak érdekében, hogy csökkenthessük a gazdasági egyenlőtlenségeket, a pénzügyi korrupciót és megvédhessük a természeti környezetet. Ez a mi kihívásunk az Egyesült Államokban és szerte a világban".
    A The New York Times című lapnak adott pénteki interjújában Bernie Sanders hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa szerinte meghatározó szerepet játszott nemcsak a katolikus közösségek, hanem az egész világ közvéleményének alakításában.
    "Számomra igazi büszkeség és lázas izgalom forrása, hogy meghívtak egy nagyszabású konferenciára a Vatikánba, hogy tartsak beszédet arról, hogyan teremthetünk erkölcsös világgazdaságot és hogyan kezeljük a nagy gazdagságot és a jövedelmi különbségeket, mit csináljunk a munkanélküliséggel, a szegénységgel, és hogyan alakítsuk át a gazdaságot úgy, hogy az ne csak kevesek, hanem mindenki hasznára váljék" - fogalmazott a lapnak Sanders.
    Az MSNBC televízióban pedig arról beszélt, hogy egyes kérdésekben - így például a nők vagy a homoszexuálisok jogait érintő ügyekben - ugyan nem ért egyet a pápával, de csodálja őt azért, mert felemeli szavát a jövedelmi különbségek ellen és szól arról, hogy az embereknek szükségük van egymás segítségére.
    "Hihetetlen szerepe van abban, hogy napirendre került a moralitás kérdése a gazdaságban, beszél a pénz imádatáról, a kapzsiságról, arról, hogy egész kultúránk arra alapozódik, hogy még több és még több és még több kell" - fejtette ki Ferenc pápáról Bernie Sanders.
    Az NBC televízióban egyébként megkérdezték őt Hillary Clintonról is. Az újságírónő arról faggatta, kitart-e az egyik kampánygyűlésén hangoztatott álláspontja mellett, miszerint Clinton nem alkalmas elnöknek.
    "Huszonöt éve ismerem Hillary Clintont, tisztelem őt, kollégák voltunk a szenátusban (...) szerintem bármelyik republikánus jelöltnél végtelenül jobb elnök lenne. Persze, hogy alkalmas, de most már ne is ezzel foglalkozzunk, ezt a témát a média fújta fel, beszéljünk az érdemleges kérdésekről" - válaszolta a vermonti szenátor.