Gedeon napja van. | 2024.03.28

Quaestor - MSZP: a kormány gondoskodjon a valódi kártalanításról!

2016-04-07 10:34:51

Az ügyészség keresse meg, hol van a Quaestor-vagyon, készítsen olyan vádiratot, ami alapján le lehet folytatni a büntetőeljárást, a kormány pedig gondoskodjon a károsultak valódi kártalanításáról - szólított fel Szakács László (MSZP), az Országgyűlés költségvetési bizottságának és a brókerbotrány-bizottság tagja csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. 
Az ellenzéki politikus az Országgyűlés épületénél tartott sajtótájékoztatón - ahol ismét tüntettek a Quaestor-károsultak - azt mondta, több mint tízezer Quaestor-károsult kapott "nullás" egyenlegközlő értesítő levelet a múlt hét végén, vagyis a Kárrendezési Alap "egész egyszerűen nulla forintot szán ezeknek a károsultaknak". A kormány ezzel cserbenhagyott, gazdaságilag ellehetetlenített több mint tízezer embert - értékelt. 
    Emlékeztetett: a múlt hét végén az ügyészség és a bíróság jogvitába keveredett egymással a sajtó előtt. A politikus szerint ha vitája van egymással a két szervezetnek, azt asztal mellett kellene megbeszélniük, nem a sajtóban üzengetve. Megjegyezte, kérdés, kinek áll érdekében az eljárás elhúzódása. 
    Szakács László hangsúlyozta: arról még mindig nem beszél senki, hová tűnt a Quaestor 220 milliárd forintos vagyona. 
    A károsultak joggal várják el, hogy a büntetőeljárás a nyilvánosság bevonásával, a jog érvényesítésével folyjon le és igazságot szolgáltasson nekik, valamint lehetőséget arra, hogy jogos követelésüket érvényesíteni tudják - mondta Szakács László. 
    Felszólította az ügyészséget, készítsen olyan vádiratot, ami alapján le lehet folytatni a bizonyítást, keressék meg, hová lett a Quaestor-vagyon, és utána adják vissza a jogos tulajdonosoknak. A kormányt pedig arra szólította fel, hogy gondoskodjon a valódi kártalanításról, és ne mondassák le a károsultakat a jogukról, hogy beperelhessék a Quaestort. 
    A képviselő a károsultakat arra hívta fel, hogy írják alá a hitelezői választmányhoz csatlakozást, mert így a megbízottjuk "bele tud nézni az iratokba" és "utána tud járni, hol és mennyi pénz van". 
    A jegybank tavaly március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Az ügyben február 5-én érkezett meg a főügyészség vádirata a Fővárosi Törvényszékre, öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rónak a cégcsoportot vezető Tarsoly Csaba és társai terhére, az elkövetési érték mintegy 77 milliárd forint, és az ügyben csaknem 32 ezer sértett van.
    A törvényszék márciusban azt közölte, hogy várhatóan májusban kezdi el a kiemelt jelentőségű büntetőügy soron kívüli tárgyalását. Április elsején az eljáró bíró tárgyalást előkészítő nem nyilvános ülést tartott, szombaton pedig a törvényszék közleményben tudatta, hogy hiánypótlásra visszaadták a vádiratot, mert abban hiányosan vannak megjelölve a bizonyítási eszközök, valamint az, hogy mely cselekmény bizonyítására szolgálnak. A Fővárosi Főügyészség még a hétvégén közölte: törvényesen járt el, és nem áll módjában a felhívást teljesíteni, mert azt sem a büntetőeljárási törvény, sem a bírósági gyakorlat alapján nem lehet végrehajtani.