Emma napja van. | 2024.04.19

Arábiai Lawrence háborús emlékiratait alátámasztó fontos lelet került elő

2016-04-04 20:04:00

Egy brit régészcsoport bizonyítékot talált az arábiai sivatagban arra, hogy Arábiai Lawrence igazat állított A bölcsesség hét pillére című háborús emlékirataiban a sivatagot átszelő vasútvonal elleni gerillaakciókról.

    A Bristoli Egyetem régészei egy Lawrence által kilőtt golyót találtak ásatásaik során a nevezetes Hallat Ammar vasúti leshelynél, ahonnan Lawrence katonáival gerillaakcióját végrehajtotta. Ezt a jelenetet David Lean az 1962-ben Peter O'Toole-lal forgatott Arábiai Lawrence című Oscar-díjas filmben is megörökítette - emlékeztet a phys.org tudományos portál.
    Thomas Edward Lawrence angol katona, régész, író és kalandor, a Brit Birodalom alezredese és Fejszál szíriai emír vezérkari főnöke volt. Az 1916-18-as arab nemzeti felkelésben betöltött szerepe miatt kapta az Arábiai Lawrence nevet.
    A függetlenségükért küzdő arab vezetők elfogadták Lawrence stratégiáját, hogy a közel-keleti vasútvonal elleni rajtaütésekkel gyengítsék a törököket. Több sikeres akciót vezetett a vasút és állomásai ellen, vonatokat és hidakat robbantott fel, kisebb török erőket semmisített meg.
    Nicholas Sauders professzor, kollégája, Neil Faulkner és a régészcsoport többi tagja a török uralom elleni arab felkelés nyomait kutató projekt keretében folytattak ásatásokat a sivatagban a felkelés főbb helyszínein.
    "Az általunk talált golyót egy Colt automata pisztolyból lőtték ki, az akcióban csak Lawrence rendelkezett ilyen fegyverrel, szinte teljesen bizonyos, hogy másnak a lesben álló csapatból nem volt ilyen fegyvere."
    Lawrence-t számos életrajzírója azzal vádolta, hogy kitalálta történeteit. A most felfedezett lelet azonban azt támasztja alá, hogy igaz volt, amit háborús memoárjaiban írt.
    Faulkner szerint miközben Lawrence nagy mesemondó hírében állt, a golyó és a tíz éve folyó ásatásokon talált egyéb régészeti bizonyítékok arra utalnak, hogy A bölcsesség hét pillérében szereplő beszámolói megbízhatóak.
    Két hónapja az a mozdonynévtábla is előkerült, amely nyolcvan éve tűnt el. Lawrence egy barátja családjának adta át 1933-ban, hogy őrizzék meg, de 1935-ben bekövetkezett haláláig nem kapta vissza. Az arab írásjelekkel írott névtáblán a Hejaz Railway felirat szerepel, ez volt a Damaszkuszból Medinába tartó vasútvonal neve. A családi hagyomány szerint a Lawrence-től kapott ajándék azoknak a vonatoknak az egyikéről származott, amelyet Lawrence-ék megtámadtak.