Emma napja van. | 2024.04.19

A DÍLER

2016-03-31 10:34:36
Jogerősen kétszer ítélték el droggal való visszaélés miatt – egyszer kábítószer csempészetért, egyszer pedig kábítószer termesztésért. Elgondolkodtató, hogy a mai Magyarországon ez az ,,erkölcsi példakép” miként politizálhat, hogyan lehet az Együtt második embere?

A baloldalon minden előfordulhat. Lehet politikus, sőt olykor miniszterelnök is a többi között volt pufajkás (Horn Gyula), III/II-es ügynök (Medgyessy Péter), több ezer libatenyésztő szomorítója (Bajnai Gordon),  Szovjetunióban végzett katonai tudósító és bohócforradalmár (Kónya Péter), Kommunista Ifjúsági Szövetség vezető tisztségviselője (Gyurcsány Ferenc), KISZ-közvagyont az MSZP-nek átjátszó politikus (Kiss Péter) és dílergyanús drogfutár (Juhász Péter). Ennyire nem lehetünk feledékenyek és naivak! Mi kell ahhoz, hogy végérvényesen kiiktassa a magyar választó ezeket az embereket a közéletből?

Itt van ez a szerencsétlen ripacs Juhász Péter! Hál’ Isten, hogy ilyen erkölcsi nulla vezetői vannak a balliberális oldalnak (ő ugyebár az Együtt elnökhelyettese), mert addig biztonságban van a demokrácia! Ki is ez az ember? Jogerősen kétszer ítélték el droggal való visszaélés miatt – egyszer kábítószer csempészetért, egyszer pedig kábítószer termesztésért. Elgondolkodtató, hogy a mai Magyarországon ez az ,,erkölcsi példakép” miként politizálhat, hogyan lehet az Együtt második embere, aki nyíltan propagálta a drogfogyasztást? Evvel mostanában nem kérkedik, de ő, Juhász Péter volt a Kendermag Egyesület alapítója s elnöke, aki a könnyű drogok legalizálásáért küzdött. Az Origónak annak idején elmondta, hogy 1996-ban volt egy büntetőügye, amely hét évig húzódott. A büntetőügy azért indult, mert Hollandiából akart behozni füvet. A PestiSrácok.hu internetes portálon Huth Gergelynek 2014 szeptemberében tagadta, hogy hatalmas mennyiségű marihuánát – amivel sok évvel azelőtt megbukott- dílerként hozta volna be az országba.

Kitartott állítása mellett, hogy a rendőrök csak egy kalap alá vették őt a dílerekkel, és a drog valójában az ő fél évnyi szükségletét fedezte. Azt sem tartotta aggályosnak, hogy anno, az V. kerület polgármesterjelöltjeként saját  boltjában korábban az otthoni illegális vadkendertermesztés eszközeit árusította, akár diákoknak is.

Aztán Juhász Péter, a társelnök ,,nettó hülyeségnek” nevezte az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Mozgalom mögött álló Milla Egyesület tagjainak a PestiSrácok.hu birtokába jutott levelezésében látható kimutatást, miszerint ő a civil mozgalomnak szánt adományokból feketén eltett 15 százalékot. Kijelentett, hogy semmiféle millás pénzhez nem fért hozzá, mert a pénzeket egy háttérvállalkozás, a Milla Kft. és annak ügyvezetője, Takács Borbála kezelte. Juhász a PestiSrácok.hu kérdésére kitérő választ adott a Milla- tagok levelezésében olvasható másik állításra, miszerint az elvileg a sajtószabadságért küzdő civil mozgalom Facebook-oldalát valójában Bajnai Gordon politikai háttérintézménye, a Haza és Haladás Alapítvány munkatársai szerkesztették. Közben ez a minden gyanú felett álló személy – a Kendermag Egyesület és a Milla egykori alapítója –  alaposan megkárosította a magyar államot. Még 2014 októberében tartozás behajtása miatt végrehajtó foglalta le az Együtt belvárosi politikusának üzletrészét. A PestiSrácok.hu utánanézett és kiderült, hogy Juhász Péter Szabad Média Kft.-s és Sensus Caritas Nonprofit Kft.-s vagyoni részesedését is lefoglalták, utóbbinál a Citibank, előbbinél pedig a Pesti Központi Kerületi Bíróság rendelte el a végrehajtást. Érdekesség Juhászról, hogy nem érintette érzékenyen üzletrészeinek elvesztése, mert rejtélyes módon azok már elértéktelenedve kerültek a végrehajtóhoz. A lenullázott Juhász-részesedéseket mi sem bizonyítja jobban, hogy amíg Juhászék 2012-ben még több mint 7,3 millió forintos juttatást utalhattak át maguknak a Szabad Média bankszámlájáról, addig 2013-ban már csak 55 ezer forintos éves bevételt produkált a tetszhalott vállalkozás. A PestiSrácok.hu még annak is utána nézett, hogy a Sensus Kft. egy millió forintos amerikai adományt kapott borsodi ,,meleg étel főzésre”,annak ugyanakkor nem találta nyomát az internetes portál, hogy Juhászék hol és mikor tartották az ételosztást.

Ez volt vázlatosan a múlt. Mondhatom eléggé zavaros az ügy, mint ahogy a botcsinálta politikus is az. Most ismét a nyilvánosság elé kéredzkedett, ami valamikori  ,,drogbárónk”. Azzal húzta magára a vizes lepedőt, hogy mindenhol panaszkodott, szegényen élnek, nem tud az önkormányzati képviselői pénzéből (350 ezer forint) megélni. E nemes férfiúa TV2-nek elmondta, hogy a luxuskörnyezetben fekvő, budai panorámás lakását 200 ezer forint plusz rezsiért bérli.  A politikus tovább sírt: “az ingemet is a barátaimtól kaptam. A borotvám elfogyott. A lakbérem sincs kifizetve, így élnek ma az ellenzéki politikusok…” Oda ne rohanjak! A kérdést, hogy miért nem választ egy olcsóbb albérletet, ha nem tudja kifizetni a jelenlegit, elengedte a füle mellett. Mindjárt fordulatosan, célratörően lépett tovább az interjúban: “Én ezután is kérném a TV 2 nézőit, hogy amennyiben tudnak, segítsenek nekem”. S mindjárt a bankszámláját is megadta.

Na, ehhez kell pofa. Juhász Péter, hogy elterelje nagyvonalú életéről a figyelmet, a titkosan érkezett pénzeinek eredetét, támadásba lendült át. Az orbánfóbia – akárcsak Gyurcsánynál – nála is működik. Mindjárt közösségi, vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezett Orbán Viktor miniszterelnök ellen. Kutakodik az áldott lélek, hogy hol lakik, miből él, hány ingatlanja van a miniszterelnöknek? Nem érti szegény, hogy saját árnyékát ő sem tudja átlépni.

A mentelmi bizottság elnöke szerint Juhász Péter feljelentése alaptalan. Inkább az a kérdés, hogy miből él Juhász Péter, hogyan lehetséges, hogy nagyobb lábon él, mint ami jövedelme alapján indokolt és kik finanszírozzák életmódját? Nem beszélve, hogy négy nap alatt miként tudott 3 millió forint adományt összegyűjteni?

Kérdések, kérdések hátán! Csupán a drogügyek miatt is feltehetjük a kérdést: hogyan lehet ez az alak politikus? A morál nem számít Magyarországon?Mindenesetre én addig nyugodt vagyok, amíg a balliberális térfélen ilyen emberek politizálnak. Egy igazi neoliberális szerint ugyanis az átverés, a csalás, a hazugság a normális üzletmenet s ez az élet ,,törvényes velejárója”, semmi elítélendő nincs benne. Mészáros G. László írja a Neoliberalizmus a közellenség című könyvében: “A 90-es évek közepén az ún. mainstream (fővonalas) média az Egyesült Államokban például a lélekgyógyászok és szociológusok segítségét hívta azt bizonyítandó, hogy a hazugság természetes és mint ilyen, elfogadható emberi reakció… És persze egyre inkább elmondhatjuk ugyanezt a ma Magyarországáról is, sőt! A szűnni nem akaró, és nem véletlenül következmény nélküli politikai hazugságokkal kapcsolatosan mindenképpen.”

Nos, így állunk jelenleg. Egy hazug embernek, egy hazug politikusnak nemcsak Magyarországon, de Európában, a világon  is előbb adnak hitelt az emberek, mint a becsületesnek. De ne adjuk fel! Ismerjük meg, ismerjük fel egymást!

(A cikk eredetiben ide kattintva elolvasható.)