Gedeon napja van. | 2024.03.28

Megnövekedett migrációra lehet számítani a dél-olaszországi partokon idén a belügyminisztérium szerint

2016-03-30 08:58:58

 

A balkáni útvonal lezárásával a migránsok tömege ismét Olaszország felé mozdulhat el, ami azt eredményezheti, hogy jelentősen megnövekszik a dél-olaszországi partokra érkezők száma - közölte az olasz belügyminisztérium egy olasz lap szerdai tudósítása szerint.

 

    Az olasz belügyminisztérium migrációs főosztályának adatai szerint január elseje és március 24. között csaknem 14,5 ezer ember érkezett Líbiából a dél-itáliai partokra, 43 százalékkal többen, mint a tavalyi év ugyanezen periódusában. 2015-ben egyébként kilenc százalékkal kevesebb migráns érkezett Olaszországba, mint egy évvel azelőtt. Belügyminisztériumi források szerint az idén "robbanásszerűen" emelkedhet a Földközi-tengeren Európa felé átkelő bevándorlók száma, ami humanitárius vészhelyzetet teremthet Olaszországban.
    Január óta egyelőre majdnem kizárólag afrikaiak érkeztek a dél-olaszországi partokra, de a római belügyi tárca információi szerint a szíriai menekültek már útra készen állnak Olaszország felé. A balkáni útvonal lezárása miatt a szíriaiak, irakiak, afgánok repülővel előbb Tunéziába, Algériába vagy Egyiptomba indulhatnak, ahonnan szárazföldön mennének tovább Líbiába, innen pedig hajóval Szicília partjai felé.
    A szicíliai Pozzallo polgármestere, Luigi Ammatuna a Corriere della Sera című olasz napilapnak úgy nyilatkozott, már most látszik, hogy 2016-ban "rekord számú" migráns fog érkezni a dél-olaszországi partokra. "Az biztos, hogy a balkáni útvonal lezárásával a szíriaiak mindannyian hozzánk fognak visszatérni" - jelentette ki Ammatuna.
    "Úgy tudjuk, hogy a Görögország és Törökország közé szorult szíriaiak már Olaszországba telefonálnak az ide korábban érkezett honfitársaiknak, hogy információkat szerezzenek, hogyan jussanak el Líbiába és onnan Olaszországba. Erre készülnek az emberkereskedők is" - mondta Emiliano Abramo, a Szent Egyed katolikus közösség szóvivője. Hozzátette, hogy a Líbia és Olaszország közötti tengerszoros a leggyakoribb migrációs útvonal Olaszország felé, de a legveszélyesebb is.
    Egy másik útvonal Görögország felől Albánián keresztül vezetne az olasz partokig az Adriai-tengeren. 
    Az olaszországi befogadóállomásokon jelenleg több mint 108 ezer bevándorló tartózkodik. Dél-Olaszországban december óta négy regisztrációs központ (hot spot) nyílt: a szicíliai Trapaniban, Pozzallóban, Lampedusa szigetén és a pugliai Tarantóban. További kettő megnyitását tervezik, egyet Szicíliában és egyet a szardíniai Cagliariban.