Gedeon napja van. | 2024.03.28

Tárlatvezetések és programok húsvétkor a Forster Központ kastélyaiban

2016-03-25 16:46:00

 

Rendhagyó tárlatvezetésekkel, interaktív játékokkal, állatsimogatókkal várja a látogatókat a húsvéti ünnepek alatt felújított kastélyaiba és váraiba a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ.

 

    Zenészek, táncosok, bábosok, kézművesek és a hétvégén induló BorkulTúra elnevezésű országos gasztro programsorozat várja idén a húsvéti ünnepek alatt a látogatókat számos kastélyban és várban - közölte a Forster Központ.
    Az Edelényi Kastélyszigeten szombaton a húsvéti rendhagyó tárlatvezetés során a kastély falképeinek segítségével nemcsak a húsvéti szokásokat, valamint a 18. század ünnepi étkezéseinek történetét lehet megismerni, hanem a látogatók különleges játékban is részt vehetnek. A Miskolci Szimfonikus Zenekar tagja, Plachi Rita a díszteremben hegedűmuzsikával kapcsolódik a programba. 
    Az Állatok nyelvén tudó juhász című előadás nemcsak a vidám jelenetek és a zenei hangulatok miatt lesz érdekes, hanem a különleges bábok miatt is, amelyeket a művészek a régi paraszti világ fából faragott használatai tárgyaiból készítettek. A Miskolci Csodamalom Bábszínház művészei a bábkészítés rejtelmeibe avatják be a családokat.
    A tiszadobi Andrássy-kastélyban vasárnap keramikus, fafaragó, grillázskészítő alkot nyitástól zárásig a látogatók bevonásával, de az ünnepkörrel kapcsolatban készítenek tárgyakat agyagból, fából, grillázsból. Ezen kívül fellép a Dongó Együttes és lesz üvegfestés is.
    A füzérradványi Károlyi-kastélyban hétfőn interaktív jelmezes tárlatvezetés, nyúl és bárány simogatás lesz, emellett pedig népzenészek, népi játszóház, táncház valamint kézműves foglalkozás is várja a helyszínre érkezőket.
    A siroki Barlangvárba hétfőn hagyományőrző programok, népi mesterségek bemutatója, mézeskalács díszítés, kisállat simogató, játékos szörptúra, a felnőtteknek fröccstúra, családi csapatverseny, tojásfestés, szépségverseny és gyermekelőadás csalogatja az érdeklődőket, a majki Kamalduli remeteségben pedig hétfőn a húsvét szimbólumrendszeréről hallgathatnak meg előadást az érdeklődők. Az interaktív tárlatvezetés során a húsvéttal foglalkozó, húsvétra utaló elemeket kell megkeresni a Foresteria épületében. Lesz filmvetítés is, a nap húsvéti körtánccal zárul.
    A Nádasdladányi Nádasdy-kastélyban Lakatos György fagott művész és tanítványai adnak koncertet hétfőn, az Ozorai Várkastélyba pedig az Okos nyuszi húsvétja és a Sárgarépás jó napot című előadásokat mutatják be.
    A húsvéti hangulatot minden helyszínen a kastélyokban, várakban, kertekben elrejtett csoki tojások lelőhelyeinek felkutatása fokozza majd.
    Ezen a héten kezdődik a Forster Központ BORkulTÚRA elnevezésű programsorozata is, amely márciustól szeptemberig kilenc helyszínen, előre meghirdetett időpontokban várja helyi borkóstolókkal az érdeklődőket.