Gedeon napja van. | 2024.03.28

Gyorsabban jönnek a milliárdok

2016-03-24 13:38:48

Az új uniós ciklusban több ezer milliárd forint áll rendelkezésre a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésére. A támogatás elnyeréséhez jó projektekre, pályázatokra van szükség – hívta fel a figyelmet csütörtökön, a Megyeházán tartott sajtótájékoztató keretében dr. Gyuricza Csaba, az MVH elnöke. Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke pedig első sorban a TOP pályázatokkal kapcsolatos legfrissebb történésekről tájékoztatott. 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke kitért arra, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye tekintettel jelentős mezőgazdaságára és az aprófalvas településszerkezetére számíthat vidékfejlesztési forrásokra. Emlékeztetett, hogy a  vidékfejlesztésre rendelkezésre álló mintegy 1300-1350 milliárd forintos keretet 68-70  pályázaton hirdetik meg, amelyből 20 már megjelent. „Szinte mindegyik a megye fejlesztését is tudja szolgálni, részben közvetlenül az agrárium fejlesztését, részben a települések megújulását, szépülését tudja szolgálni”-  emelte ki dr. Gyuricza Csaba. Az információk rendelkezésre állnak, de az igénybe vételéhez jó projektekre, pályázatokra van szükség.

1547_0_680.jpg

Munka közben a sajtó

Csak a mezőgazdaság fejlesztésére  a ciklusban országosan 2400 milliárd forint, a vidékfejlesztésre pedig 1300 milliárd forint áll rendelkezésre. Figyelmeztetett rá, hogy ezek a források 2020-ig állnak rendelkezésre, nem tudják később mi lesz. Ennek megfelelően kell felhasználni. Erről tárgyaltak a megyei közgyűlés elnökével és az Agrárkamara vezetőivel.

Török Dezső megköszönte az MVH elnökének, hogy őszintén, nyíltan beszélgettek megyénk vidékfejlesztési lehetőségeiről, illetve az Agrárkamarával kiegészülve tájékoztatták a helyi viszonyokról. Ezt követően áttért a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programmal  (TOP)  kapcsolatos változásokról. Jó hír, hogy az irányító hatóság számára megküldött javaslatok alapján, a március 21-ei kormányülés jóváhagyásával felgyorsulhat a forráslehívás. Például felszabadították azt a 6 százalékos tartalék keretet, amelyet 2019-ig kellett volna bent tartani a rendszerben. Energetikai pályázatok terén 2 milliárdot csoportosítottak előre.

1547_1_680.jpg

Csupa jó hírről számoltak be az elnökök

Az eredetileg 44,6 milliárd forint  2016. második negyedéves felhasználás 55,5 milliárd forintra emelkedett, a második féléves pedig 18-ról 19-re. 2017-ben további 14,6 milliárd forint hívható le.

 1547_2_680.jpg

Jelentős érdeklődés kísérte a tájékoztatót


A közgyűlés elnöke elmondta, hogy szerdán és csütörtökön újabb két TOP pályázat jelent meg. Az egyik az önkormányzati épületek energetika korszerűsítéséről ( 6,9 milliárd forint), valamint az önkormányzatok által vezérelt megújuló energiaforrások kiaknázására irányuló felhívás 3,7 milliárd forinttal.  A tervezett pályázatok ezzel egy kivételével megjelentek, s egy további várható még, a helyi közösségi programok támogatására, 3,7 milliárd forinttal. „Ez arról fog szólni, hogy az önkormányzatok megmutathatják magukat egy-egy falunap, városnap keretén belül” – magyarázta Török Dezső.