Gedeon napja van. | 2024.03.28

BTF - Mintegy 150 program több mint hatvan helyszínen

2016-03-24 14:57:00

 Mintegy 150 program, köztük koncertek, tánc, színházi, valamint képzőművészeti és szabadtéri programok is várják az érdeklődőket április 8. és 24. között a 36. Budapesti Tavaszi Fesztiválon, több mint hatvan helyszínen.

    A fesztivál programja idén is több tematika köré szerveződik: Liszt Ferenc tiszteletére ismét műsorra tűzik a komponista és kortársainak darabjait, valamint a mester ihlette alkotásokat. A BTF több programja is kapcsolódik Bartók Béla születésének 135. évfordulójához.
    A fesztivál nemzetközi kapcsolódási pontjainak erősítésére számos produkció a kínai kultúrát mutatja be, emellett komoly nemzetközi jelenlétet biztosít a Nemzeti Színház rendezte Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) - mondta el Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója a rendezvényt beharangozó csütörtöki sajtóbeszélgetésen.
    Káel Csaba kiemelte: azzal a céllal, hogy minél több turistát vonzzon a fesztivál Budapestre, az időpontot áthelyezték áprilisra, s így a közép-európai fesztiválszezont tulajdonképpen a magyar főváros nyitja meg.
    Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, az Operatív Testület tagja hangsúlyozta: a BTF jóval több, mint fesztivál, hiszen olyan alkotások születnek, amelyek hosszú évtizedekre előremutatnak.
    A szabadtéri programokról szólva elmondta: április 9-én tartják a fesztiválnyitó promenádot, a három helyszínről - Fővám tér, Szent István tér, Városháza park - induló menet a Hősök terére érkezik.
    A fesztivált Bartók jegyében zárják a Zeneakadémián, az épület előtti téren pedig kórusünnep várja a közönséget.
    A fesztiválon elhangzik többek között Liszt Ferenc Weimarban komponált főműve, a Krisztus című oratórium a Staatskapelle Weimar és a Magyar Rádió Énekkarának előadásában. Dubrovay László Faust, az elkárhozott című szerzeményét az idén 55 éves jubileumát ünneplő Pécsi Balett táncosaival most először láthatja a közönség. Két fiatal magyar zongorista, Farkas Gábor és Balog József a mester virtuóz versenyműveit mutatja be a Magyar Rádió Zenekarának kíséretével, Oláh Kálmán jazzzongorista-zeneszerző Liszt-témákra improvizál.
    A BTF több programja is kapcsolódik Bartók Béla születésének 135. évfordulójához. A nyitóhangversenyen a Budapesti Fesztiválzenekar ad koncertet az amerikai David Robertson vezényletével és az örmény-amerikai Kim Kashkashian közreműködésével, aki Bartók Brácsaversenyét szólaltatja meg. Bartók és Kodály kompozíciói népi hangszereken szólalnak meg, zongorakísérettel Rost Andrea operaénekes tolmácsolásában. A fesztivál Bartók Béla tiszteletére kórusünneppel zárul, amelyen kilenc énekkar a mester által komponált kórusművekből ad elő.
    Puccini Turandot című operája a Kínai Nemzeti Opera előadásában látható, a Yabin Studió a Moon Opera színpadi adaptációját mutatja be. A sanghaji származású szájorgonista, Vu Vej a tradicionális dallamok mellett különböző stílusok és műfajok ötvözésével a kortárs hangzást is bemutatja a négyezer éves ősi múltra visszatekintő hangszer segítségével. A Magyar Nemzeti Múzeumban fiatal és befutott kínai tervezők, valamint Zoób Kati ruháit láthatják az érdeklődők.
    A fesztivál vendége lesz mások mellett Ramón Vargas, aki Mozart Idomeneo című operája egyik főszerepét énekli és Vlagyimir Galuzin, aki Csajkovszkij Pikk dáma című operájában lép színpadra.
    A Ránki Dezső-Klukon Edit zongoraművész házaspár a 150 éve született Erik Satie emlékére állította össze műsorát. Kálmán Imre 1928-ban Bécsben bemutatott remekműve, A chicagói hercegnő a fesztiválon debütál Magyarországon.
    A fellépők között lesz mások mellett Snétberger Ferenc jazzgitáros, Sarah McKenzie ausztrál jazzzongorista, a szaxofonlegenda Wayne Shorter, a Gadó Gábor International Projectben a franko-belga és a magyar jazzélet neves muzsikusai zenélnek együtt.
    A képzőművészet iránt érdeklődőket a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású Picasso-tárlata várja. A fesztiválhoz idén először csatlakozik a BudapestArtWeek, mely egy héten át csaknem 60 múzeumba és galériába, különleges programokra, tárlatvezetésekre hívja az érdeklődőket.