Andrea napja van. | 2024.04.18

Magyarországon tanítják be a Hankook amerikai gyárának mérnökeit

2016-03-24 09:47:42

 

Magyarországon sajátítják el a gyakorlati szakmai ismereteket a Hankook Tire gumiabroncsgyártó vállalat első amerikai gyárának munkavállalói - közölte a cég magyar képviselete csütörtökön az MTI-vel.

 

    A tájékoztatás szerint az oktatási program kezdete, 2015 második fél évétől eddig 24-en végeztek. Az idén 10 alkalmazottal indult a képzés, 2016 végéig pedig mintegy 200 amerikai munkavállaló vesz részt a tanulmányi úton. Tapasztalattól és a betöltendő munkakörtől függően egy képzés ideje egytől négy hétig tarthat. A képzéssorozatra a gyártás és technológia, a munkavédelem, a karbantartás, illetve a beruházáshoz kapcsolódó mérnöki területekről is érkeznek műszaki szakemberek.
    A Magyarországon képzett szakemberek a Hankook Tire nyolcadik, az amerikai Tennessee államban épülő gyárában dolgoznak majd, amely az első gyártási helyszín az Egyesült Államokban. Az üzem gyártási kapacitása 11 millió gumiabroncs lesz évente.
    A Hankook Tire radiál abroncsokat gyárt gépkocsik és buszok számára, termékeit több mint 180 országba szállítja és világszinten több mint 22 ezer alkalmazottal dolgozik. Magyarországon indult a cég első európai gyára, a 885 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson épült gyár 2007 júniusában kezdte meg működését. A 2015 tavaszán befejeződött bővítéssel az üzem éves gyártókapacitása 19 millióra nőtt. A cégcsoport magyarországi alkalmazottainak száma meghaladja a 3300-at.