Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fejlesztésekről és bérpolitikáról tárgyaltak a szociális ágazati érdekegyeztető fórum második ülésén

2016-03-23 19:25:00

 A szociális életpályamodellről, az ágazati bérpolitikáról, valamint a szakmai és érdekegyeztetés rendszeréről tárgyaltak a szociális ágazati érdekegyeztető fórum második ülésén - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szerdán az MTI-vel.

    A februárban létrehozott fórumon az önkormányzatok, a civil szervezetek, az egyházak és az állami szervezetek mellett a szociális ágazat szakszervezetei is részt vettek.
    A résztvevők egyebek mellett megtudhatták, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság állami fenntartású szociális intézmények felújítására tavaly csaknem tízmilliárd forintot fordított. Energetikai korszerűsítésre uniós forrásból 7,2 milliárd forintot, míg a magyar költségvetésből 2,4 milliárd forintot költöttek a régóta fennálló műszaki problémák megoldására - esetenként tetőfelújításra -, illetve eszközbeszerzésre.
    Az államtitkárságon 2014 nyara óta folynak az egyeztetések a szociális ágazati érdekképviseletekkel. A kormány célja, hogy az egyeztetés minél szélesebb körű legyen - írták.