Gedeon napja van. | 2024.03.28

Rudolf Gergellyel szerződést bontott a Videoton

2016-03-21 12:56:35

 

A Videoton labdarúgóklub felbontotta Rudolf Gergely szerződését.

 

    A székesfehérvári csapat vezetői múlt szerdán jelentették be, hogy a 31 éves csatár nem látogathatja sem az első, sem a második csapat edzéseit, hétfőn pedig az egyesület honlapján azt közölték, hogy a futballista közös megegyezéssel elhagyja az együttest.
    "Rudolf Gergely távozásának kizárólag szakmai indokai vannak" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Kovács Zoltán sportigazgató. - "Sajnos nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, ami joggal lett volna elvárható egy ilyen képességű játékostól. Ráadásul egyik sérülése követte a másikat, ezért úgy ítéltük meg, hogy mindkét fél akkor jár a legjobban, ha most elválnak útjaink."
    A 28-szoros válogatott támadót tavaly nyáron szerződtette a Videoton, előtte a Győri ETO-nál szerepelt, de korábban játszott Diósgyőrben és Debrecenben is, külföldön pedig az olasz Genoa és Bari, illetve a görög Panathinaikosz színeiben szerepelt.