Auguszta napja van. | 2024.03.29

OGY - Krónika 1. rész

2016-03-21 11:51:16

 

A választási rendszerről, az oktatásról, a sztrájkjogról, az elvándorlásról és a keresztény gyökerekről is szó volt napirend előtt, a Ház hétfői ülésén. 

 


    MSZP: választási csalások sorozatát követte el a kormányoldal 

    Bárándy Gergely (MSZP) szerint a Fidesz "választási csalások sorozatával" szerezték meg kétharmados győzelmét 2014-be. Ezt azzal egészítette ki: jelenleg is több mint 30 ügyben van nyomozás választási csalás miatt. 
    Hozzátette: az új választási törvénnyel "kamupártok" indulását tették lehetővé, ezzel torzították az eredményeket. Mindezt "maffiaállami módszerekkel" tették - fogalmazott -, ezek között említette például azt, hogy az MTI-vel, a közmédiával híreket hamisíttatnak. Kijelentette: ma már a bíróság mondja ki, hogy a médiahatóság köteles ezen eseteket kivizsgálni.     
    Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára hiteltelennek és megalapozatlannak találta a választási csalással, a választási rendszerrel kapcsolatos felvetéseket. Olyan párt veszi ezt a szájára, aki tele van korrupciós ügyekkel - jelentette ki, és hozzátette: választási győzelmeikkor nem emlegetnek csalás. 
    Úgy folytatta: az MSZP nem tisztázta a józsefvárosi feketekassza ügyét, és büntetőeljárás folyik az egyik országgyűlési képviselőjük ellen. 
        
    LMP: vissza kell adni a pedagógusok sztrájkjogát 

    Ikotity István (LMP) a pedagógusok sztrájkjogáról szólt, amelyet szerinte a kormányoldal elvett, az LMP viszont visszaállítana. Hangsúlyozta: a pedagógusok az alapvető munkavállalói, alkotmányos jogaikért állnak ki.
    Szerinte a kabinet továbbra sem érdekelt a változtatásban. Bírálta a miniszterelnököt, aki szerint csak tréfa volt a sztrájkfelhívás.
    Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára kijelentette: számos szervezet tartja felelőtlen lépésnek azt, ha a pedagógusok nem törvényes eszközzel lépnek fel. Az államtitkár tárgyalást sürgetett, és úgy fogalmazott: sokan nem értik, miért a pedagógusok készülnek sztrájkra, hiszen az elmúlt időszakban ők kapták a legnagyobb béremelést az országban. 
    Rámutatott arra is: a sztrájkot hirdetők nem egyeztetettek azokkal, akinek nevében közzé tették azt. Az egyeztetésekről szólva azt mondta: a kért 25 pontból 18 esetében már eredményre jutottak.

    Jobbik: a kormánynak tennie kell az elvándorlás ellen 

    Farkas Gergely (Jobbik) valótlannak nevezte a miniszterelnök azon állítását, amely szerint a magyar fiatalok nem akadályozhatók meg abban, hogy külföldre menjenek. Úgy ítélte meg: a fiatal pályakezdők többsége itthon szeretne boldogulni, sokan inkább kényszerből mennek külföldre. 
    Szerinte a kormány nem tudott olyan országot építeni, ahová visszatérnének a fiatalok. Katasztrofálisnak ítélte azt, ha a kabinet nem kezeli a problémát súlyának megfelelően. 
    Dömötör Csaba s stabil gazdaságot, a jó munkahelyet és a saját otthont nevezte a szükségesnek annak érdekében, hogy a fiatalok itthon boldogulhassanak. Hozzátette: 2010-hez képest több mint félmillió embernek van munkája, a gazdasági mutatók javulnak, és a kormány az otthonteremtés érdekében is programot indított.
    Emlékeztetett ugyanakkor arra is: az egyik jobbikos politikusnak egy olyan társaságban volt érdekeltsége, amely orvosokat közvetített külföldre. 
    
    A KDNP a keresztény gyökerek fontosságáról szólt 

    Harrach Péter (KDNP) húsvét közeledtével a társadalomnak és a politikának szóló keresztény tanítás üzenetéről beszélt, hangsúlyozva a keresztény gyökereinket. Szerinte a többpólusúvá vált világ küzdelmeiben a nyugati kultúra pozíciója romlik, ezért is hangsúlyozta az évezredes hagyományon alapuló identitástudatot. 
    Kijelentette azt is: a vesztes magatartását mutatják az unió vezetőinek szavai, amikor a közel-keleti keresztényüldözésre válaszul nem nyújtanak fokozott védelmet, mondván, nem tesznek különbséget a vallások között. 
    Rétvári Bence elmondta: évente több mint százezer keresztény veszíti életét vallási meggyőződése miatt, így jelenleg ez a legnagyobb üldözött vallási csoport. 
    Szintén szólt a húsvét üzenetéről, kijelentve: az egyház számára a valódi örömhírt ezen ünnep üzenete hordozza. Fontosnak tartotta az emberi élet védelmét, az élet civilizációját. Kijelentette: évezredek örökségét tagadja meg az, akik nem értékelik azt a teljesítményt, amelyet a keresztény gyökerű Európa által létrehozott teljesítményt, akik nem az itt lévőkre akarják Európa jövőjét építeni. 

    Fidesz: "önjelölt" vezetők képviselik a pedagógusokat 

    Dunai Mónika (Fidesz) a pedagógusokat képviselő egyes "önjelölt" vezetők kétes követeléseiről beszélt, amelyekről szerinte egyre kevésbé látható, kinek az érdekében fogalmazzák meg. 
    Mikor kérték a pedagógusok, hogy az iskolákat adják vissza az önkormányzatoknak? - tette fel a kérdést. Mikor fogalmazták meg a pedagógusok, hogy szakszervezeteik ne vegyenek részt a tárgyalásokon és önjelölt vezetők helyezzenek kilátásba önjelölt sztrájkot? - sorolta, hangsúlyozva a tárgyalás fontosságát. 
    Rétvári Bence kijelentette: tárgyalásokra a kormányzat mindig mindenkivel nyitott volt, így a Tanítanék mozgalom vezetőivel is. A sztrájkjogot vitatóknak arra mutatott rá: a volánosok is képesek sztrájkolni. 
    Szerinte akik a leghangosabban kritizálják a jelenlegi rendszert, azok maguk alakították ki annak egy-egy szegmensét. Radó Pétert említette, egy olyan cég vezető elemzőjét, amely 2011 óta 200 millió forintot kapott, a többi közt az intézményi minőségbiztosítási program kidolgozásában való részvételért, valamint a változásmenedzsmentről tartottak képzést.
    Rámutatott arra is: az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet korábban a finanszírozás hatékonyabbá tételéről írt, részt is vett annak kidolgozásában, most pedig az alulfinanszírozottságot bírálják.