Auguszta napja van. | 2024.03.29

Varga Mihály: jelentősen javultak a bérviszonyok

2016-03-18 12:11:02

 

A gazdaság erősödésével együtt a bérviszonyok is jelentősen javultak - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett, a januári kereseteket mutató adatait kommentálva.

 

    A miniszter kiemelte, a nettó keresetek több mint 7 százalékkal emelkedtek januárban.
    A növekedés mögött alapvetően az elmúlt években meghozott bérintézkedések vannak, a kormány által elindított bérfelzárkóztató lépések többek között a pedagógusoknál, a fegyveres és rendvédelmi dolgozóknál - fogalmazott. Hozzátette, ez folytatódni fog, a közszférában is hasonló lépésekre készül a kormány.
    Idén egy százalékponttal csökkent a személyi jövedelemadó mértéke, ami jelentősen segítette, hogy a nettó bérek jobban emelkedtek a bruttónál januárban - fejtette ki a nemzetgazdasági miniszter.
    Varga Mihály elmondta, törekszenek arra, hogy lehetőség szerint a munkahelyek több mint 75 százalékát adó kis- és középvállalkozások - akár az adó- és járulékrendszer módosításával is - több támogatást kapjanak. Szeretnék azt is ösztönözni, hogy a banki hitelek továbbra is segítsék ezeket a beruházásokat, fejlesztéseket - közölte.
    A miniszter szerint a másik irány a munkavállalók foglalkoztatásának kedvezőbbé tétele; példaként említette a cafeteria-rendszer tervezett átalakítását, illetve a minimálbér lehetséges növelését.
    A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy kimagasló mértékben, 6,4 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek januárban. Ezzel több mint három éve folyamatosan emelkednek a reálbérek, ennél kiugróbb januári adatot pedig 11 éve mértek Magyarországon.
    A közfoglalkoztatás hatása nélkül 7,0 százalékkal növekedtek egy év alatt a reálkeresetek - tették hozzá.
    Kiemelték azt is, hogy a versenyszférában - a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál - januárban kiemelkedően magas, 70 ezres létszámbővülés ment végbe 2015 januárjához képest, ami az elsődleges munkaerőpiac folyamatos bővülését jelenti.
    A folyamatos béremeléseknek, a továbbra is alacsony inflációs környezetnek, az adócsökkentésnek, a január 1-jétől 5,7 százalékkal megemelt minimálbérnek és garantált bérminimumnak is köszönhetően az év eleji reálbér-növekedés az előző évek kedvező eredményeit is felülmúlja. Az évről-évre emelkedő reálbérek jól mutatják, hogy a magyar reformok működnek és a magyar gazdaság további bővülését segítik elő - fogalmazott közleményében az NGM.