Emma napja van. | 2024.04.19

Mintegy száz produkció szerepel a Pécsi Egyetemi Napok programjában

2016-03-12 10:43:27

 

Mintegy száz, elsősorban zenei produkciót kínál az idei Pécsi Egyetemi Napok (PEN) programja. A PEN-t április 28. és 30. között rendezik meg a Zsolnay Kulturális Negyedben.

 

    A szervezők az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az idei PEN újdonsága, hogy négy külföldi produkció is helyet kapott a programban, köztük a többszörös Grammy-díjas DJ Jazzy Jeff is, aki az Egyesült Államokból érkezik a fesztiválra. Rajta kívül fellép Pécsett a holland Bassjackers és a Dope D.O.D. nevű formáció, továbbá a Halott Pénz, a 30Y, a Wellhello, a Brains és az Irie Maffia is.
    Ugyancsak a PEN közönségét szórakoztatja majd az Anna & the Barbies, a holland The Voyagers nevű zenekar, a StadiumX, a P.A.S.O., Szabó Balázs Bandája, Péterfy Bori & Love Band, a Magashegyi Underground és mások mellett a Ska-Pécs.
    Újdonság, hogy a Zsolnay Kulturális Negyed négy színpada mellett egy belvárosi utcaszínpadot is felállítanak, ahol a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Zenélő Egyetem programjával közös szervezésben egyetemi és pécsi zenekarok kapnak bemutatkozási lehetőséget.
    Az idei eseménynek különös apropót ad, hogy a PTE 2017-ben esedékes, alapításának 650. évét ünneplő jubileumi évének egyik felvezető-rendezvénye lesz a PEN.
    A szervezők a hetedik alkalommal megrendezendő fesztivál három napja alatt hozzávetőlegesen húszezer ember részvételére számítanak. 
    A résztvevők szórakoztatásáról a kéthektáros fesztiválterületen 140 ezer wattos hangteljesítmény, mintegy 200 hangfal, ezer lámpa segítségével gondoskodnak majd.