Auguszta napja van. | 2024.03.29

Az EU és a NATO zászlajának felgyújtásával tiltakozott kiadatása ellen Seselj

2016-03-10 14:34:38

A háborús bűnökkel vádolt, ultranacionalista Vojislav Seselj csütörtökön Belgrádban felgyújtotta az Európai Unió és a NATO zászlaját, így fejezve ki egyet nem értését azzal, hogy a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék visszarendelte őt Hágába.

    A Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke a múlt héten jelentette be, hogy megkezdődött a Nemzetközi Törvényszéknek történő kiadatása, ennek első állomásaként pedig meg kell jelennie a belgrádi felsőbb bíróság előtt. Mint mondta: nem szökik meg, elmegy a meghallgatásra, és meg fogja indokolni, miért jogellenes a kiadatása. A csütörtökre tervezett meghallgatást formai okokra hivatkozva elhalasztották, ám a politikus mégis megjelent a bíróság épületénél, ahol - miután az épületbe nem engedték be - lángra gyújtotta az EU és a NATO zászlaját.
    A hágai törvényszék március 31-én hirdet ítéletet az ügyben, akár Vojislav Seselj távollétében is, a vádlott ugyanis kijelentette: esze ágában sincs Hágába utazni, a szerb kormánynak kell majd őt kiadnia. A hágai Nemzetközi Törvényszék tavaly májusban jelezte, hogy Seseljnek vissza kell térnie, a belgrádi bíróságnak pedig arról kell döntenie, teljesültek-e a kiadatáshoz szükséges feltételek.
    A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint Vojislav Seselj mintegy száz támogatójával jelent meg a bíróság épülete előtt csütörtökön, ahol kijelentette: "Szerbia már nem független", mivel együttműködési megállapodást írt alá a NATO-val. A lángoló zászlókat látva megjegyezte, hogy "nagyon jól égnek".
    A SRS elnöke szerint a szerb kormány nagyon nehéz helyzetben van, mert tudja, hogy mivel járna, ha az áprilisi választások előtt kiadnák őt Hágának. Seselj már 2014 novemberében - amikor ideiglenesen szabadon engedték - árulónak nevezte a belgrádi vezetést, és emlékeztetett arra, hogy Tomislav Nikolic államfő és Aleksandar Vucic kormányfő is az ő tanítványa és követője volt még néhány éve.
    Vojislav Seselj 2003 elején önként adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéken, és majdnem 12 évet töltött annak börtönében, majd 2014 végén súlyos egészségi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadlábra helyezték. Ennek egyik feltétele azonban az volt, hogy a bírói testület kéri, akkor azonnal vissza kell térnie Hágába. Seseljt egyebek mellett a Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban 1991 és 1994 között elkövetett háborús bűncselekményekkel vádolják.
    Pere 2007-ben kezdődött meg, azóta húzódik. Miután 2014-ben visszatért Szerbiába, folytatta a szélsőségesen nacionalista retorikát, például "Nagy-Szerbia" megalakításáról szónokolt, ami Szerbia egyesítését jelentené a környező országok szerbek lakta területeivel. Többször is kijelentette: önként nem tér vissza Hágába, a - korábbi szövetségeseiből álló - szerb kormánynak kell őt letartóztatnia és kiadnia.