Emma napja van. | 2024.04.19

Március 15. - Ünnepi programok a Várkert Bazárban

2016-03-10 08:19:00

Tárlatvezetéssel, koncertekkel és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal is várják az érdeklődőket március 15-én a budapesti Várkert Bazárban.
A "Duna fővárosai. Bécs-Budapest" című fotókiállítás március 15-én egész nap ingyenesen tekinthető meg, 15 és 17 órakor a tárlat kurátora, Tamáska Máté vezetésével. A kiállítás mintegy 300 korabeli fotón mutatja be Bécs és Budapest városfejlődésének érdekes hasonlóságait, párhuzamait, így például a vasutak, körutak kiépülését, a kereskedelem és a szórakozás modernizációját vagy a városszélek dinamikus változásait.
    A Kávészünet zenekar akusztikus minikoncertjein megzenésített versek hangoznak el a tárlatvezetések után, emellett egész nap élőzenés, századfordulós kávéház, karikaturista, sziluett-vágó, jelmezes fotózás, a Várkert Bazár épülete előtt pedig a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrzők lovas huszárai várják a látogatókat.
    A múzeumpedagógusok képzeletbeli Duna-menti sétára invitálják a kiállításra érkező 8-14 éves gyerekeket, akik a 11 és 16 órakor kezdődő foglalkozásokon a 19. század második felének mindennapjaival ismerkedhetnek meg: felépíthetik képzeletbeli városukat, amit aztán fényfestéssel kelthetnek életre, majd papírból elkészíthetik saját századfordulós városuk makettjét is. 
    A Testőrpalotában megrendezett Koszta József-kiállításon is ingyenes vezetéssel várják a tárlatra belépőjegyet váltókat. A Koszta József művészetét teljes egészében átfogó, csaknem száz festményt, korabeli fotókat és számos dokumentumot felsorakoztató tárlaton a festő művészi fejlődésének legfontosabb állomásait és változásait követhetik nyomon az érdeklődők.