Emma napja van. | 2024.04.19

A Nemzeti Színház is önálló helyszínt kap a Művészetek Völgyében

2016-03-08 08:44:42

 

Népszerű hazai előadókkal, nemzetközi zenészekkel és kortárs képzőművészekkel is találkozhatnak a látogatók a Művészetek Völgyében, Taliándörögdön, Kapolcson és Vigántpetenden július 22. és 31. között; a fesztiválon először indít saját játszóhelyet a Nemzeti Színház - tájékoztatta kedden az MTI-t a rendezvénysorozat program- és marketingigazgatója.

 

    Oszkó-Jakab Natália elmondta, hogy a Nemzeti Színház völgybeli játszóhelyén minden nap más darabra ülhetnek be a fesztiválozók. Az ettől függetlenül működő Színház Színpadon fellép mások mellett Mácsai Pál, Szirtes Edina Mókus, a Forte Társulat, a Maladype és a Tünet Együttes - fogalmazott, hozzátéve, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatói színházi előadásokkal, drámafoglalkozásokkal, bábelőadásokkal, filmvetítésekkel készülnek.     Oszkó-Jakab Natália beszélt arról is, hogy az idén önálló udvart vezet többek között Harcsa Veronika, a Modern Art Orchestra, a Momentán Társulat, a Tilos Rádió, valamint a Kaláka együttes.  
    A programigazgató kitért arra, hogy Budapest International Documentary Festival csapata a legfrissebb dokumentumfilmeket hozza a Művészetek Völgyébe.     A könnyűzenei nagyszínpadon fellépnek a Nagy-Szín-Pad tehetségkutató döntősei, Lajkó Félix hegedűművész, a Hiperkarma, a The Kolin, az Ocho Macho, az Elefánt, a Kiscsillag, Palya Bea, az Irie Maffia, a Brains, a Paddy and the Rats, az izraeli bőgős Avishai Cohen, valamint Harcsa Veronika meghívottjaként az Erik Sumo Band.     Hobo előadóestjeit és a Modern Art Orchestra (MAO) szerzői estjeit közös színpadon láthatja a közönség tíz napon keresztül. A Fonó Budai Zeneház, a Folk Udvar és a Muharay Udvar a népzene és a néptánc kedvelőit várja - foglalta össze Oszkó-Jakab Natália.     A fesztivál ideje alatt az Art Moments képzőművészeti kiállításai zajlanak majd a kapolcsi kastélyban, mely bemutatkozási lehetőséget nyújt a feltörekvő és a már ismert hazai képzőművészek számára kiemelve a kortárs képzőművészetet a megszokott múzeumi környezetből.     A fesztiválon jellegzetes helyi ételek, előadások, workshopok, filmvetítések és élménytúrák is lesznek - fűzte hozzá a programigazgató.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó