Tivadar napja van. | 2024.04.20

A Liberálisok az Alkotmánybírósághoz fordulnak a fővárosi parkolásirendelet-módosítás miatt

2016-03-05 13:15:00

A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) az Alkotmánybíróságon támadják meg a Fővárosi Közgyűlés azon februárban hozott döntését, amellyel eltörölte az érvényes parkolószelvények utólagos bemutatásának lehetőségét.
Szabadai Viktor, az ellenzéki párt fővárosi választmányának elnöke szombaton az MTI-nek azt mondta, a közgyűlés rosszhiszeműen járt el akkor, amikor a Kúria döntésére hivatkozva eltörölte azt az ötperces türelmi időt, amelyet korábban a parkolás és a parkolójegy megvásárlása között biztosítottak az autósoknak.
    A Kúria ugyanis döntésével nem ezt a lehetőséget kifogásolta, hanem azt, hogy azzal egy hónapban csak egyszer élhetnek az állampolgárok - fejtette ki a politikus, kiemelve, a közgyűlésnek ezért nem korlátoznia, hanem bővítenie kellett volna az autósok jogát annak érdekében, hogy szükség szerint több alkalommal is élhessenek az "ötperces szabállyal".
    Szabadai Viktor szerint ugyanis az utólagos bemutatás lehetőségét elsősorban azok a jóhiszemű autósok választották, akik véletlenül rosszul látható helyre tették jegyüket, vagy büntetésüket abban a néhány percben kapták, amíg parkolószelvényüket vásárolták. Ezt támasztja alá az is, hogy a Budapesten megbüntetett autósok csupán 10-15 százaléka élt az utólagos bemutatás lehetőségével - tette hozzá.