Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kelemen Hunor: az MKP-nak meg kell erősítenie a Kárpát-medencei magyar képviseletet

2016-03-02 17:26:00

Bízunk benne, hogy a március ötödikei szlovákiai parlamenti választásokon a Magyar Közösség Pártja (MKP) megerősíti azt a Kárpát-medencei magyar képviseletet, amely Erdélyben és Vajdaságban erős, és amelynek a Felvidéken is ismét erőssé kell válnia - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán Pozsonyban újságírók előtt.

    Az RMDSZ elnöke erről azt követően beszélt, hogy a külhoni magyar közösségek összefogásáról egyeztetett Berényi Józseffel, az MKP elnökével.
    Kelemen Hunor elmondta: a Magyarország határain túl számbeli kisebbségben élő magyar közösségeknek hasonlóak a gondjai és céljai is. "Szülőföldünkön akarunk maradni, jövőt akarunk építeni (...), és úgy szeretnénk élni, hogy megőrizhessük identitásunkat" - emelte ki az erdélyi politikus, hozzátéve: ehhez sok mindenre szüksége van az érintett közösségeknek, de leginkább arra, hogy a döntéshozatali helyeken meglegyen a képviselete. Hangsúlyozta: mindezért arra akarja buzdítani a felvidéki magyarokat, hogy menjenek el szavazni és válasszák az MKP jelöltjeit.
    Az RMDSZ politikusa rámutatott: az MKP az utóbbi megmérettetéseken - a szlovákiai megyei, önkormányzati, államfő- és európai parlamenti választásokon - be tudta bizonyítani, hogy megszerezte a közösség bizalmát, és olyan jövőképet tudott felmutatni, amely mellé a felvidéki magyarok oda tudtak állni.
    "Ezért mi arra biztatjuk a felvidéki magyarokat, hogy vigyék vissza a parlamentbe azt a képviseletet, amely magyar képviselet, amely a közösségért van, a közösséget akarja szolgálni és nem mások érdekeit" - szögezte le Kelemen Hunor. Hozzáfűzte: a felvidéki magyarok azzal, hogy szombaton elmennek választani, legyőzik a közömbösséget, és a parlamenti képviselet megszerzésével olyan sikerélményre tesznek szert, amelyre a felvidéki magyarságnak szüksége van.
    Berényi József azt mondta: Kelemen Hunor látogatása azt igazolja, hogy a szombati választások eredményeire nemcsak Pozsonyban, hanem az egész Kárpát-medencében figyelnek, részben pedig a felvidéki és az erdélyi, illetve a partiumi magyarság közötti kapocs bizonyítéka.
    "Személyében a részvétel komoly erőt ad, hiszen szövetséges nélkül mindenki árva" - jegyezte meg Kelemenre utalva Berényi József. Rámutatatott: az RMDSZ-szel való eddigi együttműködésüknek eddig is több kézzel fogható eredménye lett. A szombati választással kapcsolatban hozzátette: bízik abban, hogy a voksoláson olyan eredmény születik majd, aminek eredményeként ezt az együttműködést már parlamenti pártként tudják folytatni.