Emma napja van. | 2024.04.19

A közoktatás állapotáról tart vitát a Ház

2016-03-01 08:27:49

Az Országgyűlés ma a közoktatás állapotáról tart összesen mintegy nyolcórás politikai vitanapot az MSZP kezdeményezésére. A képviselők emellett a posta és a jegybank adatszolgáltatási gyakorlatán is szigoríthatnak, továbbá egy év haladékot adhatnak a cégeknek és civil szerveteknek az új polgári törvénykönyv (Ptk.) egyes rendelkezéseinek alkalmazásához.

    A Ház reggel 9 órakor a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok ünnepnapjáról emlékezik meg. A napirend előtti felszólalásokat követően elsőként megtárgyalják, majd el is fogadhatják az MNB-törvény módosítását, amely emelné a jegybanki vezetők fizetését, valamint szabályozná a jegybank által tulajdonolt gazdasági társaságok és a nemzeti bank által létrehozott alapítványok által kezelt adatok megismerését.
    A Ház dönthet a postatörvény módosításáról, amely a társaság egyetemes szolgáltatásain kívüli adatokra vonatkozóan korlátozná a nyilvánosságot.
    Szavazás várható arról a fideszes indítványról is, amely a korlátolt felelősségű társaságoknak (kft.) egy évvel meghosszabbítaná a 3 millió forintos törzstőke megteremtésére vonatkozó 2016. március 15-ei határidőt, emellett 53 ezer civil szervezetnek, vagyis a Magyarországon bejegyzett szervezetek 65 százalékának is egy év haladékot adna a szükséges változtatások meghozatalára.
    Elfogadhatják továbbá a kormány azon előterjesztését is, amely az olimpiai pályázat támogatásához kötődő adókedvezményt vezetne be.
    A határozathozatalok után a közoktatás állapotáról tartanak politikai vitanapot az MSZP kezdeményezésére. A két másik ellenzéki frakció által is támogatott indítvány szerint a vita célja, hogy megvizsgálják "a pedagógusok által is felvetett és a társadalom széles rétegeiben visszhangra talált problémákat", így például a gyermekek előmeneteli lehetőségeit, a pedagógusok munkakörülményeit, a tanszabadság kérdését.