Emma napja van. | 2024.04.19

Kovács Árpád: a költségvetés nettó módon jelenleg is nullszaldós

2016-02-29 09:21:19

 

A költségvetés jelenleg is nullszaldós abban az értelemben, hogy nettó módon kiegyensúlyozott, vagyis kevesebbet költ az ország, mint amennyit megtermel, a múltból származó éves törlesztési teher, az adósságszolgálat azonban negatívba fordítja a 2009 óta tartósan meglévő gazdasági eredményeket - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

 

    Kiemelte: ha az eddig elért 3 százalék körüli gazdasági növekedést tartani tudja az ország, akkor Magyarország már nem terhel több adósságot a jövő nemzedékekre.
    A cél elérése érdekében egyrészt a jelenlegi gazdasági teljesítmény tartására van szükség, másrészt pedig fel kell számolni azokat a hiátusokat, amelyek a magyar gazdaságban fékeket jelentenek, a nehézkességet, az ötlettelenséget - fejtette ki a KT elnöke.
    Kovács Árpád szerint nem egyszeri hatásokra kell építeni a gazdaság teljesítményét, hanem abban a megközelítésben kell gondolkodni, hogy mindezt kedvezőtlen körülmények között is fenn kell tudni tartani, ami egy óriási feladat.
    Hangsúlyozta: jelenleg az a cél, aminek megvalósulására meg is van az esély, hogy 2020 körülre Magyarország költségvetése kiegyensúlyozott legyen, és az ország ne legyen ráutalva a külföld erejére.
    Kovács Árpád úgy fogalmazott: "az a cél, hogy az európai palettán a gazdasági teljesítmény alapján 2017-től, 2018-tól, 2019-től egy utolérési pályán mozogjon az ország". Ez az utolérési pálya már megkezdődött, csak fent kell tartani - közölte a KT elnöke.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó