Emma napja van. | 2024.04.19

Kubinyi Anna munkáiból nyílt emlékkiállítás Székesfehérváron

2016-02-27 19:40:00

 Kubinyi Anna Kossuth- és Prima Primissima-díjas textilművész emlékkiállítása nyílt meg szombaton Székesfehérváron a Szent István Művelődési Ház Szent Korona Galériájában.

    A kiállításon a tavaly elhunyt textilművész csaknem negyven alkotása látható. Köztük textilből mintázott székely kapuk, a Kőrösi Csoma Sándor tiszteletére készített emléktextil, valamint a csíksomlyói imatextil. Ez utóbbi az alkotó utolsó munkája, és egy 2014-es pünkösdi zarándoklaton tapasztalt Szűz Mária-jelenés ihlette.
    Spányi Antal megyés püspök Kubinyi Anna motívumvilágából külön kiemelte a kapukat. Azt mondta, a művésznő számára a kapu egyszerre volt nemzeti és egyetemes kulturális szimbólum. A székely kapuk ihlette alkotásaival Kubinyi Anna az idő múlásának és az ideológiai befolyásnak ellenálló, jelképpé nevesedett szikár magyar motívumnak állít emléket - fogalmazott a püspök.
    Szólt arról is, a kapu, mint szimbólum az egyházban új jelentéstartalommal is gazdagodott, miután Ferenc pápa az irgalmasság évében szent kapuk nyitására buzdított. Kifejtette, a kapu, mint a befogadás és a bensőséges, mély találkozás szimbóluma fontosságát Kubinyi Anna pontosan érezte és szerinte tudatosan választotta életműve egyik legfontosabb motívumának.
    Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke személyes visszaemlékezései közt kiemelte 2014-es, utolsó közös csíksomlyói pünkösdi zarándoklatukat, ahol napkeltekor a felkelő napban Kubinyi Anna meglátta Szűz Máriát. Ez ihlette a csíksomlyói textiljét, melyben Mária alakjának arany szállal rajzolt kontúrokat. A nehéz munka közben mikor aranyszálra váltott, elmondott egy-egy üdvözlégyet, s végül összeszámolta: 1212 imát szőtt a textilbe. Így lett a csíksomlyói textilből imaszőnyeg, melyről akkor még senki sem tudta, hogy Kubinyi Anna utolsó munkája lesz.
    Kubinyi Anna művészetéről szólva azt mondta, teljesen egyéni és könnyen beazonosítható stílust alakított ki. Szőtteseivel egyfajta textilplasztikát hozott létre, és ha a mondandója úgy kívánta - mint az Ördögszekér vagy a Csónakos fejfák esetében - valóságos textilszobrokat is készített. Alapanyaga is különleges volt: a kender, mely durva, nyers anyag, ami szerinte "alkalmas a puhaság és az erőteljesség végleteinek kifejezésére". A kendert ő maga készítette elő: mosta, fehérítette, majd festette és szőtte közönséges villa segítségével - elevenítette fel Béres Klára.
    Kubinyi Anna 1949. február 10-én született Makón. Munkásságát 2005-ben Magyar Művészetért-díjjal, 2006-ban Bartók Béla emlékdíjjal, 2010-ben Prima Primissima-díjjal, 2013-ban Kossuth- és Szervátiusz-díjjal ismerték el. Hatvanhat évesen, 2015. március 27-én hunyt el Budapesten.