Emma napja van. | 2024.04.19

Völner Pál: az MSZP nem akart egyeztetni a népszavazási törvényről

2016-02-26 10:28:00

A kormány az ősszel felajánlotta az érdemi tárgyalás lehetőségét a népszavazási törvény módosításáról, de az MSZP akkor nem akart egyeztetni - közölte az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel.

    Völner Pál csütörtökön az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában arra reagált, hogy Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese közleményében egyebek mellett azt írta: fél évvel ezelőtt még a választási szervek is hivatalosan jelezték, hogy a népszavazást szabályozó törvények a jelenlegi formájukban alkalmatlanok, jelentős módosításra szorulnak. A szocialista politikus szerint mivel Trócsányi László miniszter ennek ellenére semmit sem tett, személyes felelőssége van a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) kedden történtekért, és le kellene mondania hivataláról.
    A minisztérium államtitkára ezzel kapcsolatban ugyanakkor arra emlékeztetett: az ősszel személyesen hívta meg az MSZP-t arra az ötpárti egyeztetésre, ahol többi között a népszavazási törvények módosítása is terítéken volt, és ahol ismertethették volna törvénymódosító javaslataikat.
    Völner Pál elmondta azt is, hogy Tóbiás József frakcióvezető válaszlevelében a kormányzat számára teljesíthetetlen feltételekhez kötötte a részvételüket az egyeztetésen. 
    Az államtitkár ezért "aljas politikai támadásként" értékelte a szocialista kritikát és a megállapítást, hogy le kellene mondania. 
    Emlékeztetett arra is, hogy 1998 óta létezik a párhuzamos kérdésbenyújtás tilalma, így azt még a Horn-kormány idején - baloldali többségű parlamentben - fogadták el. A szocialisták a saját házuk táján is keresgélhetnének ebben a szabályozási ügyben - tette hozzá.
    A vita hátterében az áll, hogy kedd délelőtt kisebb tömeg jelent meg az NVI Alkotmány utcai épületének kapujánál, arra várva, hogy a Kúria honlapján megjelenjen az a végzés, amely megnyitja az utat egy újabb népszavazási kérdés benyújtása előtt a vasárnapi boltzár ügyében. 
    A kérdést végül elsőként egy magánszemély tudta leadni, megelőzve az MSZP-s képviselőt; a szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több "kopasz férfi" akadályozta politikusukat. A Fidesz elhatárolódott a történtektől, míg az ellenzéki pártok szerint diktatúrákba illő bűncselekmény történt.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó