Emma napja van. | 2024.04.19

A magyar diákok negyede túlsúlyos

2016-02-25 11:53:40

 

A magyar diákok negyede túlsúlyos, vagy elhízott, az állóképességi szintjük pedig lehangoló - derült ki a 2014/2015-ös tanévben elvégzett Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) eredményeiből.

 

    Az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közlemény szerint a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Cooper Intézet összefogásában kidolgozott programban először mérték fel több mint 623 ezer diák egészségi állapotát. A 2014/2015-ös tanévben a pedagógusok közel 3000 iskolában végezték el a méréseket, amelyekre az MDSZ mintegy 8000 tanárt készített fel, az intézményeknek pedig biztosította a felméréshez szükséges eszközcsomagot, kézikönyvet és oktatófilmet is. A tesztek az általános iskola 5. évfolyamától kötelezőek.
    A kilenc fittségi paraméter összesített eredményei szerint a diákok a leggyengébben a törzsemelés és az ingafutás tesztben (20 méteren oda-vissza gyorsuló iramban), legjobban pedig a kézi szorítóerő mérésében és a hasizomtesztben teljesítettek. Az összegzés készítői megállapítják: megdöbbentő, hogy az állóképesség szempontjából a fiúknak csak 63,6, a lányoknak pedig mindössze 51,7 százaléka esik az egészségzónába, egynegyedük túlsúlyos, ami a vezető népbetegségek egyik legfőbb kiváltó oka.
    A legegészségesebbnek számító régió Közép-Magyarország volt, a leggyengébb eredményeket Heves és Nógrád megye diákjai produkálták.
    "Szeretnénk, ha a testnevelőkön kívül minden szülő megismerné és fel is használná a NETFIT eredményeit, hiszen gyermekeink egészsége, rendszeres mozgásra ösztönzése túlmutat az iskolán, családi ügy" - mondta Molnár László, az MDSZ szakmai igazgatója, aki hozzátette: lényeges, hogy a diákok is tisztában legyenek a mérési eredmények jelentésével, mert ha felelősséget vállalnak egészségükért és fittségük fejlesztéséért, akkor életminőségük, közvetve pedig továbbtanulási, munkaerő-piaci lehetőségeik is javulnak. 
    Az MDSZ az eredmények miatt szükségesnek tartja új, a rendszeres testmozgás lehetőségét biztosító programok létrehozását, modellek kidolgozását. A szövetség szerint érdemes az állóképesség javítására fokozott figyelmet fordítani a testnevelés-oktatás hosszú távú tervezésekor, mert az állóképességért felelős élettani működések befolyásolják a gyermek- és felnőttkori fizikai, szellemi teljesítőképességet is.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó