Emma napja van. | 2024.04.19

Szerb szociálisügyi miniszter: a kisebbségek összekötő szerepet töltenek be Belgrád és Budapest között

2016-02-24 08:04:48

 

Összekötő szerepet töltenek be a kisebbségek Szerbia és Magyarország között, a magyarországi szerbség, illetve a szerbiai magyarság segítségével a két nép könnyebben értheti meg egymást, és javulhatnak a kapcsolataik - jelentette ki Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter kedden késő este Szabadkán, miután találkozott a magyarországi szerb kisebbség képviselőivel.

 

    A szerbiai közszolgálati televízió szerdai beszámolója szerint a politikus kiemelte, hogy a két ország kapcsolata még sohasem volt olyan jó, mint most, és a tavaly nyári közös kormányülésen megbeszélteket a gyakorlatban is alkalmazza mindkét ország, hogy a magyarországi szerb, illetve szerbiai magyar kisebbség helyzete javuljon. 
    Ljubomir Alekszov, a magyarországi szerb nemzetiség parlamenti szószólója a találkozót követően elmondta, hogy a magyar kormány az utóbbi években jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy javuljon a nemzeti kisebbségek helyzete. A megoldandó problémák, illetve tervek között említette, hogy a magyarországi szerbek teljes jogú parlamenti képviseletet szeretnének szerezni, emellett a kisebbségi önkormányzatok politikai hatásköreinek bővítése is céljaik között szerepel. Hozzátette, hogy a kulturális és oktatási autonómia bővítését is szeretnék elérni, mert időnként úgy tűnik, túl nagy adminisztrációs terhekkel kell megküzdeniük a kisebbségi szervezeteknek. 
    A tervek szerint áprilisban Szabadkán tartják a szerb-magyar kisebbségi vegyes bizottság ülését, amelyen a vajdasági magyarság képviselői is részt vesznek. A vegyes bizottság a legutóbb 2011-ben ült össze Budapesten. 
    Szerbiában körülbelül 250 ezer magyar él, míg a magyarországi szerbség száma 10 ezer főre tehető.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó