Auguszta napja van. | 2024.03.29

Brit EU-népszavazás - Több száz üzleti vezető nyílt levele a Brexit ellen

2016-02-23 10:51:11

 

Több száz nagyvállalat vezetői támogatták kedden megjelent közös nyílt levelükben Nagy-Britannia EU-tagságának fenntartását, vagyis a Brexit ellen léptek fel.  

    A felhívás, amely eddig a legnagyobb ilyen jellegű kezdeményezés a brit üzleti szektor részéről, a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap keddi kiadásában jelent meg, és kétszáznál több brit, illetve Nagy-Britanniában tevékenykedő nagyvállalat vezetői írták alá. A Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE-100-as indexét alkotó száz legnagyobb tőkeértékű vállalat közül 36-nak a vezérigazgatója csatlakozott az aláírókhoz.
    A levél szerzői között van Vittorio Colao, a legnagyobb brit mobiltelefon-szolgáltató, a Vodafone vezérigazgatója, Michael O'Leary, a Ryanair légitársaság vezetője, Bob Dudley, a BP olajipari óriás igazgatótanácsának elnöke, Sir Roger Carr, a BAE Systems - a legnagyobb európai hadiipari vállalatcsoport - elnöke, Paul Kahn, az Airbus repülőgépgyártó konglomerátum nagy-britanniai részlegének vezérigazgatója, valamint a legnagyobb brit távközlési vállalat, a BT, és a két legnagyobb londoni repülőtér, a Heathrow és a Gatwick vezérigazgatója.
    A City pénzügyi szolgáltató szektorából olyan óriásbankok vezetői is csatlakoztak, mint a Goldman Sachs International, az HSBC, a Santander és a Standard Chartered.
    Az ipari szektorból mások mellett a BMW, a General Electric és a BASF nagy-britanniai érdekeltségeinek vezetői írták alá a közös levelet.
    A szerzők hangsúlyozzák, hogy a brit üzleti szférának a további beruházások és az állásteremtés érdekében korlátlan hozzáférésre van szüksége az Európai Unió 500 milliós egységes belső piacához. Az aláírók szerint ha Nagy-Britannia távozna az EU-ból, azzal elrettentené a befektetőket, munkahelyeket sodorna veszélybe, és az egész brit gazdaságot kockára tenné.
    Nagy-Britannia erősebb, biztonságosabb és virágzóbb ország lesz, ha az EU tagja marad - áll a levélben.
    Az aláírók hangsúlyozzák, hogy vállalataik együttesen többszázezer embert foglalkoztatnak. A nagyvállalati vezetők támogatásukról biztosítják a levélben azt a megállapodást, amely a múlt heti brüsszeli EU-csúcson született a London által igényelt uniós reformokról.
    A brüsszeli megállapodás másnapján David Cameron miniszterelnök Londonban bejelentette, hogy a brit kormány június 23-ára írja ki a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazást. Cameron közölte azt is: a kabinet hivatalos ajánlása az, hogy Nagy-Britannia maradjon a megreformált EU tagja.
    A brit kormány és a kormányzó Konzervatív Párt azonban megosztott a kérdésben, és a kabinet több tagja is jelezte, hogy a hivatalos állásponttal ellentétben a Brexitre fog szavazni a júniusi népszavazáson, vagyis arra, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból. Brit sajtóértesülések szerint ugyanerre készül az alsóházi konzervatív frakció tagjainak harmada is.
    Csatlakozott a Brexit-párti táborhoz Boris Johnson, London polgármestere, a Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb politikusa is, akit a brit sajtó egyöntetűen a 2020-ban esedékes következő parlamenti választásokon már nem induló Cameron legesélyesebb utódjelöltjei között tart számon.
    A brit üzleti szféra képviselői már többször is kifejtették nyilvánosan azt a véleményüket, hogy Nagy-Britanniának az EU-ban kell maradnia.    
    Egy korábbi közös levélben a legnagyobb brit vállalatok vezetői - köztük a kedden megjelent újabb közös nyílt levél aláírói közül is sokan - arra hívták fel a figyelmet, hogy a brit gazdaság számára az EU-tagság a különböző becslések szélsőértékei alapján évente 31 milliárd és 92 milliárd font (13 ezer milliárd és 37 ezer milliárd forint) közötti többletbevételt jelent.