Emma napja van. | 2024.04.19

Az egészségügyi dolgozók számíthatnak a kormányra

2016-02-18 16:38:00

A Fidesz szerint a kormány célja továbbra is az, hogy javítsa a betegellátást, az egészségügyi dolgozók munkakörülményeit és anyagi megbecsülését. Számíthatnak a kormányra az egészségügyben dolgozók, akiknek legkevésbé az ellenzék öncélú politikai akcióira van szüksége - írták csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

    Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta, 2016-ra általánossá váltak a válságjelenségek az egészségügyben, ezért a párt szakmai konzultációt kezd az ágazat szereplőivel, majd a lakosság véleményét is kikéri.
    Erre reagálva a Fidesz azt közölte, hogy országszerte újítanak fel kórházakat és rendelőket, a rendszerváltás óta legnagyobb, 500 milliárdos fejlesztést hajtottak végre, két lépcsőben eddig 95 ezer egészségügyi dolgozó bérét emelték, a kórházakban és szakrendelő intézetekben foglalkoztatottak bruttó keresete átlagosan 27 százalékkal nőtt.
    Közölték továbbá, hogy a minisztérium rendszeresen egyeztetett az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel, az érdekvédelmi szervezetekkel és a kamarákkal, velük együtt alakítja ki azokat a további intézkedéseket, amelyekkel a dolgozók élete, munkakörülményei és a betegellátás színvonala tovább javíthatók.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó