Emma napja van. | 2024.04.19

A Jobbik szakmai konzultációt indít az egészségügyben

2016-02-18 14:07:00

 A Jobbik szerint 2016-ra általánossá váltak a válságjelenségek az egészségügyben, ezért a párt szakmai konzultációt kezd az ágazat szereplőivel, majd a lakosság véleményét is kikéri - mondta Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján.

          Az ellenzéki képviselő szerint az egészségügy problémáinak gyökere az alulfinanszírozottság, a kormány ugyanis GDP-arányosan egyre kevesebbet fordít az ágazatra. A problémák közé sorolta még az intézmények növekvő adósságállományát, az egészségügyi szakdolgozók elszegényedését és a rossz, elkeseredett dolgozói hangulatot is.
    Szerinte ezek a válságjelenségek általánossá váltak 2016-ra, ezért "együttérző egészségügy" létrehozására van szükség, amelyben a betegek, az egészségügyi dolgozók és az állam egymáshoz való viszonyát is az együttérzés jellemzi.
    Közölte: a Jobbik "valódi nemzeti konzultációt" indít az egészségügyben, amelynek első lépéseként szakmai szervezettekkel - tudományos műhelyekkel, betegszervezetekkel, szakszervezetekkel - konzultál, majd ennek eredményei alapján kérdezi meg a lakosság véleményét.  
    Emellett - folytatta - a Jobbik országgyűlési képviselői választókerületükben meglátogatják az egészségügyi intézményeket, így a párt minél szélesebben körben próbálja begyűjteni az információkat. Szerinte a konzultáció eredményeképpen érdemi, pozitív lépésekre sarkallhatják majd a kormányt.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó