Auguszta napja van. | 2024.03.29

Budapest költségvetése kiszámítható és stabil

2016-02-17 19:50:00

A Fidesz szerint Budapest költségvetése kiszámítható, stabil és biztosítja a fejlesztések forrásait, a főváros ebben az évben is biztonságosan ellátja a kötelező feladatait.

    Kocsis Máté, a Fidesz budapesti elnöke ezt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elfogadott 2016-os költségvetéssel kapcsolatos ellenzéki nyilatkozatokra reagálva közölte az MTI-vel. Az MSZP szerint a kormánynak kiszolgáltatott a büdzsé, a Jobbik úgy látja, hogy az egy szegénységi bizonyítvány, a Demokratikus Koalíció (DK) válságköltségvetésnek minősítette, a Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint pedig az eladósodás és a szűkölködés évei következnek Budapesten.
    A fideszes politikus reagálásban azt írta, Budapest 91 milliárd forintnyi beruházást valósít meg, további 23 milliárd forintot költ felújításokra, a közösségi közlekedés finanszírozása pedig a kormány és a főváros megállapodásának köszönhetően rendezett, a büdzsé biztosítja a stabil működéséhez is szükséges forrásokat.
    Hozzáfűzte, hogy válságban a baloldali vezetés idején volt Budapest, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége és Demszky Gábor főpolgármestersége alatt sikerült több száz milliárd forintos adósságba hajtani Budapestet, és még így sem tudták a BKV-t biztonságosan működtetni, sem a 4-es metrót befejezni. Ezzel szemben Tarlós István vezetése alatt Budapest sikeres, számos fejlesztés mellett befejeződött a 4-es metró beruházása, biztosított a BKV működése és a város folyamatos fejlődése, az Orbán-kormány pedig több mint 200 milliárd forintos adósságtól szabadította meg a fővárost - közölte Kocsis Máté.