Gedeon napja van. | 2024.03.28

Petruska: a verseny nekem teszt

2016-02-17 09:47:44

Petruska András A Dal 2016 Felfedezettje díjat már megnyerte, az első középdöntőben elért eddigi legmagasabb pontszám pedig még merészebb célokra sarkallhatja. A hamarosan 30. évét betöltő énekes-dalszerző az MTI-nek elmondta: a verseny egyfajta próba, teszt számára.

    A zenész az utolsó simításokat végzi második lemezén, amely március végén lesz a boltokban, természetesen rajta A Dalban is szereplő Trouble in My Minddal. Bemutatkozó albuma, a Metropolita 2014-ben jelent meg.
    Petruska András kiemelte: A Dalba azért jelentkezett, mert inspirálta a kihívás. Három szerzeménnyel is pályázott, az előzsűri végül nem a két magyar nyelvű számot, hanem az angolt választotta. Hozzátette: meglepődött, mert a legkevesebb esélyt a háromból éppen a Trouble in My Mindnak adta.
    "Ez egy olyan országos tévéműsor, amelybe nyitott a jelentkezés, nincsen műfaji megkötés, ennek ellenére nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy bekerülök. Sok szempontból tapasztalt előadó vagyok, viszont korábban nem vettem részt ilyen nagy nézettségű, grandiózus tévéshowban. Érdekelt, mit hoz ki belőlem ez a megmérettetés, részben szakmailag, részben emberileg, vagyis miként bírom ezt a műfajt, a nyomást. Amúgy meglepően jól és sok mindent tanulhatok belőle magamról" - fejtette ki Petruska András.
    Még A Dal előtt úgy döntött, ezentúl az Andrást nem használja a színpadon, marad a Petruska.
    "Egyszerűen rövidíteni akartam, másrészt az elnevezés már egy kéttagú formációt jelöl, amelynek én vagyok a középpontjában, a másik tag Temesvári Bence hegedűs, vokalista, akit annak idején a Metropolita albumra hívtam el néhány számban játszani. Szükségem volt egy népi hangszerre, a hegedű nem csak a folklór érzelmeket tudja megjeleníteni, de tud popzenei szerepben is működni. A Dalban azért vagyunk hárman a színpadon, mert kellett még egy vokalista, Dely Domonkos pedig remekül énekel. Tavaly, A Dal 2015-ben úgy volt, hogy Csemer Boggie mögött én leszek az egyik vokalista, mivel nagyon régóta ismerjük egymást, de aztán a verseny idején nem értem rá és helyettem ugrott be Domi" - idézte fel Petruska András.
    Megjegyezte, hogy a Trouble in My Mind egy rossz álmomból született: szembejöttek vele a barátai és mindenki egy-egy rossz tulajdonságát közölte vele. Amikor felriadt, az jutott eszébe, hogy az álom a tudatalatti üzenete, tehát azt mutatja meg, mit gondol ő saját magáról.
    "Arra jutottam, hogy a mindennapi létharc, a megfelelés szinte teljesen háttérbe szorítja a vágyaimat, álmaimat, mintha már nem is a saját életemet élném. Erről az élményről számolnak be hasonló korú barátaim is: beránt a világ, nem tudjuk függetleníteni magunkat az élet terheitől" - magyarázta Petruska András.
    Szólt arról, hogy bár zongorázni nem tud jól, elsősorban zongorán írja a dalait. Hozzátette: a billentyűkön limitáltabb a készlete, emiatt sokkal jobban kell koncentrálnia a dallamra, a gitár formai irányba viszi el szerzeményei üzenetét. "A szám gitáros verziója agresszívabb, dühösebb interpretáció, de A Dal Akusztik versenyére készült zongorás változat is jól szolgálja a szöveget, csak inkább a szomorú és lemondó jelleget emeli ki" - jegyezte meg.
    Petruska András két évvel ezelőtt megjelent bemutatkozó lemeze, a 4-es metró állomásai által ihletett, sokszínű Metropolita előtt már négy éve ismert volt szólóelőadóként és sokáig dolgozott egy egységes művészi koncepción. "A Metropolita sok tekintetben egyfajta diplomamunka volt számomra, sok tanulságot jelentett a folytatáshoz" - fogalmazott.
    Kitért arra, hogy az elmúlt két évben igyekezett bedolgozni magát a szakmai berkekbe, a fesztiválközegbe, rendszeresen koncertezik, tavaly Nyár címmel újabb kislemeze jelent meg. Március 29-én jelenik meg Kapunyitó címmel második albuma, amelyet április 9-én mutat be rajongóinak a MOM Kulturális Központban.
    "Az új anyag egy kicsit letisztultabb, kevésbé szerteágazó, sokkal nagyobb hangsúlyt helyeztem arra, hogy a dolog élőben reprodukálható legyen. Tartalmilag a Metropolita folytatása: ott is a húszas-harmincas generáció kérdéseiről volt szó és az utazás a keret, akárcsak most, csak most nem metrómegállók, hanem eddigi életem állomásai mentén, ezúttal vegyesen magyar és angol nyelven. Egy hónap múlva leszek 30, ami gondolkodóba ejtett" - mondta Petruska András.
    A Dal 2016 második középdöntőjét szombaton este rendezik, a döntő Petruskával és hét másik produkcióval február 27-én lesz. A Dal 2016 nyertese képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet május 10. és 14. között rendeznek Stockholmban.