Auguszta napja van. | 2024.03.29

Felmentő ítélet a miskolci paneltűz ügyében

2016-02-16 17:01:37

Bűncselekmény hiányában felmentette a Miskolci Törvényszék kedden azt az asszonyt, akit három ember halálát okozó közveszélyokozással vádoltak a miskolci paneltűz miatt.
Miskolc avasi lakótelepén, a Középszer utca egyik társasházának hatodik emeleti lakásában csaptak fel a lángok 2009 augusztus 15-én este. A tűz átterjedt a hetedik emeletre, ahol egy család három tagja, a 39 éves anya, 16 éves lánya és 13 éves fia volt otthon. Az anya és a fiú a helyszínen, a lány négy nappal később a kórházban meghalt. 
    Azt az asszonyt, akinek lakásában felcsaptak a lángok, közveszély okozásával és segítségnyújtás elmulasztásával vádolták meg. Az ügyészség szerint ugyanis azzal, hogy elmenekült és a lakásajtót nyitva hagyta, a tűz levegőt kapott, kicsapott a nyitott ablakon, megnyújtotta az épület külső hőszigetelését és a hetedik emeleti loggiát. 
    A másodfok ezzel megváltoztatta a Miskolci Járásbíróság 2014 szeptemberében hozott elsőfokú határozatát, amelyben az asszonyt négy év börtönre ítélték. A törvényszék szerint ugyanis nem állapítható meg, hogy a tüzet a nő okozta volna vagy bármely cselekedete közveszély okozásának minősülne. Bűnösnek találta ugyanakkor segítségnyújtás elmulasztása vétségében, mert a szomszédokat nem értesítette a tűzről, nem kiabált, a tűzoltókat nem értesítette, hanem lifttel lement a földszintre.
    Az asszony esetében az ítélet fellebbezések miatt nem jogerős, az ügy harmadfokon az ítélőtáblán folytatódik.
    Az épület szigetelését végző vádlottakkal kapcsolatos elsőfokú felmentő ítéletet a törvényszék helybenhagyta, így az jogerőssé vált. Ellenük foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés volt a vád. Az ügyészség szerint ugyanis 2007-ben nem megfelelően ragasztották fel a szigetelő polisztirollapokat, és ezzel hozzájárultak a loggia meggyulladásához.