Auguszta napja van. | 2024.03.29

A gazdasági válogatott nyerte a Valentin-napi páros teniszversenyt

2016-02-13 18:59:00

 A gazdasági válogatott nyerte a 18. Valentin-napi páros teniszversenyt, amelynek szombaton a Tabáni Tenisz Center adott otthont.

    Az idén megújult, de továbbra is a "Szeressük egymást, gyerekek!" mottó jegyében megrendezett tornán ezúttal a gazdasági, a közéleti válogatott, valamint a sportolók és a polihisztorok csapata mérte össze tenisztudását.
    A többek között Végh Imre, a Kipszer elnök-vezérigazgatója, valamint Kovács Károly mádi borász fémjelezte gazdasági együttes mindhárom ellenfelét legyőzve hódította el a vándorserleget. A második helyen a sportolók csapata végzett, amelyben Nagy Antal és Sallai Sándor, a Bp. Honvéd két korábbi válogatott labdarúgója játszott az első táblán. 
    A harmadik helyet a közéleti válogatott szerezte meg, náluk a hagyományoknak megfelelően kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt szerepeltek. A két legismertebb csapattaguk Pintér Sándor belügyminiszter és Stumpf Istán alkotmánybíró volt, de ütőt fogott Baja Ferenc és Fazakas Szabolcs exminiszter, utóbbi Harcsár Istvánnal, a sporthivatal volt elnökével alkotott párost.
    A negyedikként zárt polihisztorok első tábláján Sebestyén Balázs rádiós- és televíziós műsorvezető játszott Rakonczai Viktor zenésszel, de őket erősítette Orodán Sándor, a határőrség korábbi szóvivője, valamint a Valentin-napi teniszverseny főszervezője, Megay Róbert Péter is.
    A rendezvény idén is karitatív jellegű, a szervezők a bevételből a Magyar Afrika Társaságot támogatják.