Auguszta napja van. | 2024.03.29

Visszautasítja az osztrák vádakat a görög külügyminiszter-helyettes

2016-02-12 20:44:52

 Visszautasította a görög külügyminiszter-helyettes azokat az osztrák vádakat, melyek szerint Görögország nem tesz meg mindent a tengeren érkező menekültáradat visszaszorítása érdekében.

    Nikosz Kszidakisz minderről a Die Presse című osztrák napilap szombati számában megjelenő, az újság internetes portálján már pénteken közzétett interjúban beszélt. 
    Sebastian Kurz, az osztrák külügyi tárca vezetője legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a görög kormány alig mutat készséget arra, hogy megoldja a menekültválságot. A görög miniszterhelyettes reagálásában elmondta: Görögországban van készség és képesség is arra, hogy harcoljon a helyzet megoldásáért, azonban úgy vélte, hogy egyik uniós tagállam sem tudná ezt a humanitárius válságot egyedül megoldani.
    "A menekülteket csak az tudja megállítani, aki hagyja megfulladni az embereket, és meghalni gumicsónakokban a gyermekeket" - jelentette ki Nikosz Kszidakisz, aki szerint a humanitárius jog kötelezi Görögországot arra, hogy ezeket az embereket megmentse. Elmondta továbbá: a Törökország felé eső szárazföldi határt már lezárták, vízi úton a görögországi szigetek és a törökországi part között pedig akkora a távolság, hogy "egy gyors hajóval hét perc alatt megteszik az utat, vagy van akik átússzák".
    Kszidakisz szerint törvénytelen lenne az osztrák belügyminiszter, Johanna Mikl-Leitner által javasolt megoldás, hogy vessék be a haditengerészeti egységeket. "Nem építhetünk a tengerben magyar drótkerítésből határt. Nem engedhetünk az Égei-tengerbe cápákat sem, hogy megfogják a menekülteket" - mondta a görög politikus. Kszidakisz ugyanakkor üdvözölné, ha katonák és rendőrök érkeznének a határvédelem segítésére.
    A görög politikus az interjúban kérdésre válaszolva elmondta: "nem veszi komolyan" azt az osztrák belügyminisztertől érkezett "fenyegetést", miszerint Görögországot kizárhatnák a schengeni övezetből. Úgy vélte, jogilag erre nincs lehetőség. 
    A tárcavezető-helyettes az interjúban kifejtette: Európának aktívabb külpolitikára van szüksége. Meglátása szerint: Európának pénzt kellene biztosítania élelmiszerre és újra kellene kezdenie a Szíriával folytatott tárgyalásokat. 
    Kszidakisz becslése alapján idén a tavalyihoz hasonló menekültáradatra lehet majd számítani, azonban szerinte azt nem lehet még tudni, hogy a migránsok melyik útvonalat választják.