Gedeon napja van. | 2024.03.28

Új ösztöndíjra pályázhatnak felsőoktatási hallgatók

2016-02-12 11:55:00

 

Campus Mundi néven új ösztöndíjprogramot indított el az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a program első félévi pályázati felhívása pénteken jelenik meg - jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár a Miskolci Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.

    A "Campus Mundi - felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program" című projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, összesen 9,2 milliárd forintból valósul meg.
    Az ösztöndíjprogram célja a felsőoktatás minőségének javítása, a végzett hallgatók foglalkoztathatóságának elősegítése, a magyarországi felsőoktatási intézmények nemzetközi szerepének, elismertségének növelése - mondta az államtitkár.
    A Tempus Közalapítvány által kezelt ösztöndíjprogram mintegy kilencezer hallgatónak nyújt lehetőséget arra a következő öt évben, hogy résztanulmányokat folytathasson, szakmai gyakorlaton vagy tanulmányúton vegyen részt európai és Európán kívüli országokban.
    A program hozzájárul annak a nemzeti célkitűzésnek az eléréséhez, hogy 2023-ra a hazai felsőoktatásban diplomát szerző hallgatók között 10-ről 20 százalékra nőjön azoknak az aránya, akik a tanulmányaik során külföldi részképzésben vagy szakmai gyakorlaton vesznek részt.
    Ennek keretében a hallgatók külföldi tanulmányi részképzésre, szakmai gyakorlatra, illetve rövid tanulmányutakra is pályázhatnak, az így szerzett interkulturális tapasztalatok a hazatérés után jelentős előnyt biztosítanak a fiataloknak a munkaerőpiacon vagy további tanulmányaik során.
    Palkovics László elmondta: a felsőoktatási stratégia része az is, hogy külföldi hallgatókat vonzzanak Magyarországra. "Ebben nem állunk túlzottan rosszul", a felsőoktatási intézményekben hallgatók 9 százaléka külföldi, ez 26 ezer fiatalt jelent, közülük tízezren orvostudományi karokon tanulnak. Jelenleg 45 ország fiataljai tanulnak nálunk - tette hozzá.
    A kormány a külföldi hallgatók Magyarországra vonzását állami ösztöndíjjal segíti, a cél az, hogy a 9 százalékos arány 2022-re 15 százalékra emelkedjen - mondta az oktatási államtitkár, megjegyezve: ez azért is fontos, mert azok a fiatalok, akik Magyarországon végeznek, vélhetően kapcsolatban is maradnak az országgal, és ez a hosszú távú tudományos, üzleti, szakmai kapcsolatokat erősítheti.
    Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta: a program pénzügyi kerete hat évre 9,2 milliárd forint, a sikeresen pályázók - attól függően, hogy mely országban tanulnak majd - havonta 186-270 ezer forint ösztöndíjat kaphatnak.
    A program első, tavaszi félévi pályázati felhívása pénteken jelenik meg az alapítvány oldalán, illetve egy héten belül elérhetővé válik az online jelentkezési felület is a hallgatóknak. Tanulmányi részképzésre március 10-ig, szakmai gyakorlatra és rövid tanulmányutakra pedig április 10-ig lehet jelentkezni.  A továbbiakban mindhárom ösztöndíjtípus esetében évi két - egy tavaszi és egy őszi - benyújtási határidőre számíthatnak a hallgatók.
    A program lehetőséget nyújt továbbá a hazai felsőoktatási intézmények számára, hogy külföldi oktatási vásárokon, kiállításokon vegyenek részt, ami jelentősen hozzájárul a külföldi hallgatók toborzásának sikeréhez és az intézmények közötti kapcsolatok kialakításához, megszilárdulásához is.