Tivadar napja van. | 2024.04.20

Varga Mihály: kiegyensúlyozott, stabil a gazdaság növekedése

2016-02-12 11:20:00

 

Kiegyensúlyozott, stabil növekedést mutat a tavalyi utolsó negyedévi és az éves GDP-adat, az idei első negyedévben 3 százalék körül lehet a gazdasági bővülés - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 aktuális csatornán pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva Brüsszelből.

    Kifejtette, hogy a tavalyi kedvező számok mögött alapvetően az ipar jó teljesítménye áll, amely az utolsó negyedévben látványosan, mintegy 10 százalékkal emelkedett.
    Varga Mihály szerint a tavalyi utolsó negyedéves 3,2 százalékos növekedés után 2016 első negyedévében is megmarad a gazdasági lendület, és az első negyedéves növekedés 3 százalék körül lehet.
    A kormány stratégiája és a magyar reformok hatásosnak bizonyultak, hiszen a gazdaság szerkezete módosult, kiegyensúlyozottabb, egészségesebb lett a növekedés, az ipar dominánsabb - tette hozzá.
    Varga Mihály szerint a magyar gazdaság újra rácáfolt a kishitűekre, a piaci konszenzus is 2,6-2,7 százalék között várta az év egészére vonatkozó gazdasági növekedést, ezzel szemben magasabb, 2,9 százalék lett a bővülés, az év utolsó negyedévében pedig 3,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye.
    A szaktárca vezetője úgy értékelte, hogy az építőipar 8,1 százalékos növekedése mögött alapvetően az áll, hogy a kormányzat elindította a kis- és középvállalkozásokat támogató hitelprogramját, másrészt az állam maga is segítette a nagyberuházásokat, ezeknek is köszönhető, hogy a beruházási ráta 2015-ben az elmúlt időszak legmagasabb értékét produkálta, a bruttó hazai termék 21 százaléka fölé emelkedett.
    Az építőipar növekedéséhez a magánerős beruházásokra is szükség van - mondta Varga Mihály, és felidézte, hogy a kormány ennek érdekében elindította a családi otthonteremtési kedvezményt, a program a használt lakások felújítása mellett az új lakások építését hangsúlyozottan támogatja. Ez a program a demográfiai szempontok mellett fontos lesz a gazdasági növekedés tekintetében is, az első felmérések szerint nagy az érdeklődés a támogatott lehetőségek iránt, és várhatóan a lakásépítések száma határozottan növekedni fog - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.
    Varga Mihály szerint a magyar gazdaságban további lendület várható, az ipari növekedés mellé fel tud zárkózni az építőiparon túl a turizmus, amely 5,4 százalékkal bővült az elmúlt évben, és nőttek a mezőgazdasági beruházások is.
    A Brüsszelben zajló gazdasági és pénzügyminiszterek tanácskozásával kapcsolatban Varga Mihály elmondta, eddig a megbeszélésen az euróövezet és a EU gazdasági kilátásairól volt szó. Ezek a magyar gazdaságra is jelentős hatással vannak, amelynek növekedése jelentősen felette van az EU átlagának. Úgy tűnik, Magyarország és a Közép-Európa térség továbbra is az EU belső húzó gazdasági ereje lesz a következő hónapokban - tette hozzá.