Auguszta napja van. | 2024.03.29

A beruházások tekintetében is rekordévnek bizonyult 2015

2016-02-11 13:15:00

 

A beruházások tekintetében is rekordévnek bizonyult 2015, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) még soha nem tárgyalt le sikeresen annyi beruházást, mint tavaly - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a HIPA évértékelő sajtótájékoztatóján Budapesten.

 

    Hozzátette: a HIPA 2015-ben 67 beruházást tárgyalt le sikeresen, 21 százalékkal többet, mint a megelőző évben, a 67 projekt 1,4 milliárd euró beruházást jelent Magyarországon.
    Az új munkahelyek tekintetében is csúcsot ért el az ügynökség, a múlt évben a 67 sikeresen letárgyalt beruházás összességében 12 995 új munkahelyet eredményezett Magyarországon - tette hozzá a miniszter.
    A miniszter hangsúlyozta: a közép-európai térségben a magyar befektetési ügynökség bizonyult a legeredményesebbnek.
    A miniszter szólt arról, hogy a világgazdaságban ádáz harc folyik a pozíciókért, a nyitott magyar gazdaság teljesítményét pedig alapvetően határozza meg a külgazdaság, az export, a beruházás mértéke.
    Szijjártó Péter emlékeztetett arra, a magyar kormány egyik célja, hogy Közép-Európában itt legyen a legmagasabb az 1 főre jutó külföldi befektetések értéke, illetve európai összehasonlításban az export/GDP, illetve az ipar/GDP aránya.
    Jelenleg Magyarországon 8263 euró az egy főre jutó FDI-mutató, ezzel Közép-Európában a 2. legmagasabb az egy főre jutó külföldi beáramló tőke Csehország után. Magyarországon az export/GDP arány 2014 végén 98,8 százalék volt, 2015. harmadik negyedévének végén pedig 103,8 százalékra nőtt. Az ipar/GDP arányában az Európai Unióban a negyedikről a harmadikra tudott Magyarország előrelépni, a 26,8 százalékos mutató 27,5 százalékra javult - ismertette a miniszter.
    Szijjártó Péter szólt arról, hogy a világgazdaságban globális verseny folyik a regionális gazdasági integrációk között, Európa pedig lemaradt ebben a versenyben. Példaként említette, hogy az USA szervezi a Csendes-óceáni partnerséget, ahol a világgazdaság 40, a világkereskedelem 30 százaléka képviselteti magát. Európa versenyképességének csökkenéséhez vezet, hogy egyre távolabb került a korábban megfontolás tárgyává tett Lisszabon-Vlagyivosztok gazdasági övezettől még gondolatilag is.
    Szijjártó Péter kitért arra, hogy a kormány erősíti a stratégiai partnerségi programot is, 65 partnerrel van megállapodása, ezek a vállalatok 200 581 embernek adnak munkát, a megállapodások aláírása óta 14 446 új munkahelyet hoztak létre. A stratégiai partnerek több mint 10 ezer milliárd forintnyi beruházással rendelkeznek Magyarországon, ebből 1600 milliárdot a megállapodás megkötését követően fektettek be. A magyar beszállítói hányad a stratégiai partnereknél fél százalék híján elérte a 60 százalékot - fejtette ki a miniszter.
    Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke a szervezet munkájáról beszámolva elmondta, hogy a 2015-ös projektek alapján a legtöbb új munkahelyet, az összes létesített munkahely 31 százalékát német vállalatok hozzák létre.
    Az új munkahelyek ágazati megoszlását tekintve továbbra is a járműipar vezet közel 33 százalékkal, ezt követi az üzleti szolgáltató szektor (SSC) 17 százalékos, valamint az élelmiszeripar mintegy 12 százalékos részaránnyal, a legfontosabb három szektor összesen megközelítőleg az új munkahelyek 62 százalékát adja.
    A HIPA jelenleg 169 döntés előtti minősítésű beruházási projektet kezel. Amennyiben a jelenleg ismert paraméterekkel valósulnak meg ezek a projektek, úgy  több mint 27 ezer új munkahely jön létre, és mintegy 4,6 milliárd euró befektetés valósul meg - mondta.