Auguszta napja van. | 2024.03.29

BÉT - Csökkenésre számítanak a szakértők a tőzsdén

2016-02-11 08:14:22

 

A nemzetközi hangulat miatt inkább csökkenésre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

 

    Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: jelentős piaci mozgásokra nem számít. Várhatóan a Richter árfolyama stabilizálódik majd, de akár enyhén emelkedhet is, az OTP és a Mol esetében azonban kisebb csökkenésre számít, főként a nemzetközi hangulat és a nyomott olajár következtében.
    Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője az MTI-nek eljutatott kommentárjában kiemelte: rövid életűnek bizonyulhat a pozitív hangulat az európai részvénypiacon, a csökkenő olajár továbbra is meghatározza kereskedést. 
    Emlékeztetett, hogy a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg az eddigi családi otthonteremtési kedvezmény szabályozását kiegészítő két új kormányrendelet, amelyek csütörtökön már hatályba is léptek. Az elemző szerint bár a program támogatja a bankrészvények árfolyamát is, azonban bevételeket inkább csak 2017-től generálhat.   
    Kiemelte, hogy délelőtt 9 órakor jelenik meg az idén januári magyar inflációs adat. Kiss Mónika szerint éves alapon az index 1,2 százalékra emelkedhetett, a havi bővülés üteme 0,1 százalék lehetett januárban.  
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 316,71 pontos, 1,40 százalékos emelkedéssel, 22 888,51 ponton zárt szerdán.
    A Mol 55 forinttal, 0,40 százalékkal 13 765 forintra erősödött, 589,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 1,56 százalékkal 5865 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,26 százalékkal 390 forintra csökkent, forgalma 317,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 156 forinttal, 3,19 százalékkal 5043 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1631,60 ponton zárt szerdán, ez 4,54 pontos, 0,28 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.