Tivadar napja van. | 2024.04.20

Iszlám Állam - Irak az év végéig véget akar vetni a dzsihadista szervezet jelenlétének

2016-02-10 16:26:07

 

Az iraki kormány az év végéig véget akar vetni az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelenlétének az országban - jelentette ki az iraki miniszterelnök a Matteo Renzi olasz kormányfővel Rómában tartott szerdai sajtótájékoztatón.

 

    "Irakban nem akarunk nem iraki fegyvereseket látni. Év végére véget akarunk vetni az Iszlám Állam jelenlétének Irakban" - fogalmazott Haider al-Abádi, az Irakban és Szíriában nagy területeket ellenőrzése alatt tartó szervezetre utalva.
    Az iraki miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a nemzetközi koalíció segíti az iraki fegyveres erők kiképzését és ez segítséget jelent a terrorizmussal szembeni küzdelemben is. Haider al-Abádi elmondta, hogy a majdnem kizárólag a kőolajtól függő iraki gazdaság a kőolajárak fokozatos csökkenésétől szenved, ezért a nemzetközi közösség segítségére van szüksége saját gazdasága diverzifikálására is.
    Matteo Renzi kijelentette: Irak kulcsfontosságú szerepet tölt be az egész közel-keleti térségben, ezért minden erőfeszítést meg kell tenni az ország stabilitása érdekében. Az olasz miniszterelnök szerint az "Iszlám Állam terroristáinak, akiket semmi nem tart vissza, tudniuk kell, hogy el fogják veszíteni harcukat. Irak és a nemzetközi közösség nyeri meg az Iszlám Állammal szembeni küzdelmet". A római kormányfő hozzátette: az Iszlám Állammal szembeni harcot nem csak fegyverrel, hanem "a kultúra erejével" is meg lehet nyerni.
    A sajtótájékoztatón szó volt az iraki Kurdisztánban található moszuli gátról is. A római kormány decemberben jelentette be, hogy olasz cég nyerte a kurdisztáni frontvonalon húzódó gát helyreállítási munkáinak megvalósítására kiírt nemzetközi pályázatot. Róma azt is bejelentette, hogy négyszázötven katonát küld Irakba a gát javításán dolgozó olaszok védelmére. Matteo Renzi a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Olaszország hétszáz katonával van jelen Irakban, ez az egyik legnagyobb számú külföldi kontingensnek számít. Haider al-Abádi a munkák elindítását sürgette a rossz állapotban levő gáton.
    Az iraki miniszterelnököt ezt megelően Ferenc pápa fogadta a Vatikánban. Haider al-Abádi Pietro Parolin szentszéki államtitkárral is találkozott. A tárgyalások az Irakban és térségében élő keresztények, valamint az etnikai és vallási kisebbségek helyzetéről és jogaik védelméről szóltak a Vatikán keddi közleménye szerint.