Emma napja van. | 2024.04.19

Meghirdették az idei kerékpárosbarát pályázatokat

2016-02-09 11:20:06

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség kedden Esztergomban meghirdette a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely 2016 Pályázatot. A részletes információk a kerekparosbaratpalyaztok.hu oldalon találhatók - mondta el a szövetség elnöke, Csikai Mária.

 

    Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kormány támogatja a kerékpározás elterjedését, a 2007 és 2013 közötti időszakban 850 kilométer kerékpárút épült, ebből 580 kilométert 2010 után építettek.
    A politikus ismertette, együttesen 750 kilométernyi szakasz építése van előkészítve, a végleges tervekben ezer kilométer kerékpárút építése szerepel.
    Csikai Mária, a Kerékpáros Magyarország Szövetség elnöke felidézte, hogy 2015-ben 142 szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, ezzel egy év alatt megduplázódott a pályázók száma.
    A szövetség idén erőteljesebben szeretné bevonni a munkahelyeket. A pályázatok április másodikáig adhatók be, idén a szövetség nem hosszabbítja meg a határidőt. A pályázat eredményhirdetése és a díjátadó május végén lesz Nyíregyházán - ismertette Csikai Mária.
    A kampányindító után a résztvevők látogatást tettek Magyarország legnagyobb magyar tulajdonú, független kerékpárgyárában, az esztergomi ipari parkban működő Neuzer Kft-nél.
    A Neuzer Kft. hozta létre az ország első közösségi kerékpárkölcsönző hálózatát Esztergomban, majd a rendszert bevezették Győrben, Hévízen, illetve átadás előtt áll Nagykanizsán és Miskolcon - mondta el az MTI-nek Neuzer András, a társaság tulajdonosa.
    A Neuzer Kft. 2015-ben 3,5 milliárd forintos árbevételt ért el, kilencvenezernél több kerékpárt gyártott, a felét exportra. A cégcsoport Magyarországon 110 saját és 60 kölcsönzött munkavállalót foglalkoztat, elsősorban saját fejlesztésű és tervezésű kerékpárokat készítenek. Termékeiket belföldön saját hálózatukban, üzletláncokban, külföldön nagykereskedők közreműködésével értékesítik.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó