Tivadar napja van. | 2024.04.20

A munkahelyvédelmi akcióval több mint 135 milliárddal csökkentek a munkáltatók terhei

2016-02-08 13:18:35

 A munkahely - védelmi akció révén 2015-ben több mint 135 milliárd forinttal, a program 2013-as indulása óta pedig már 357 milliárd forinttal csökkentek a munkáltatók terhei  - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

    Cseresnyés Péter kiemelte: az akció évente átlagosan 900 ezer munkavállaló foglalkoztatását segíti. A program a 25 évnél fiatalabb pályakezdő fiatalokat, a kisgyermekes édesanyákat, a tartósan munkanélkülieket, az alacsony iskolázottságúakat és a nyugdíj felé közeledő 55 év felettieket érinti - tette hozzá.     Tavaly 326 ezer 55 év feletti munkavállaló, 160 ezer pályakezdő és 30 ezer tartós álláskereső foglalkoztatását segítette a munkahelyvédelmi akció. A program révén 2015-ben közel 40 ezer kisgyermekes édesanya és 290 ezer alacsony iskolai végzettséggel rendelkező, szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozó munkavállaló tudta megőrizni a munkahelyét - ismertette az államtitkár.
    Cseresnyés Péter elmondta, hogy 2015 júliusa óta a mezőgazdaságban dolgozó 25-55 év közötti foglalkoztatottakra is kiterjed a  munkahelyvédelmi akció, amely eddig 20 ezer munkavállalót érintett.         Arról is beszámolt, hogy a szabad vállalkozási zónákban működő vállalkozásoknak biztosított adókedvezmény összege tavaly elérte a 296 millió forintot, 2013-óta pedig 485 millió forintot tett ki.     Cseresnyés Péter felhívta a figyelmet az ifjúsági garancia rendszerre, amely révén 180 ezer 25 év alatti fiatalnak nyújtanak segítséget az elhelyezkedésben, a program megvalósítására 2014-2020 között 200 milliárd forint európai uniós forrás áll rendelkezésre.