Emma napja van. | 2024.04.19

Magyar Levente: a magyar nemzet történetének kiemelkedő mozzanata a vajdasági gazdaságfejlesztési program

2016-02-04 21:45:00

Történelminek nevezte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára azt a mozzanatot, hogy elindult csütörtökön Szabadkán az a vajdasági gazdaságfejlesztési program, amelyet a magyar kormány 50 milliárd forinttal támogat.
 Az államtitkár megfogalmazása szerint az utóbbi legalább száz évben nem volt arra példa, hogy a magyar kormány ilyen léptékű gazdaságfejlesztési programot indított volna országhatárokon kívül, de az egy főre jutó támogatás arányát figyelembe véve, még országhatáron belül sem igen. 
    A program a 2016-2018-as időszakra vonatkozik, a keret nagy részét, közel 30 milliárd forintot egy hitelprogram teszi ki, a maradék húszmilliárd vissza nem térítendő állami támogatás. Az első pályázatokat január 31-én írták ki, a politikus elmondása szerint azonban ez a tíz pályázat a támogatási csomagnak csupán az egyötvened részét teszi ki.
    A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, a turizmusra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig az, hogy megállítsák, illetve visszafordítsák a fiatalok külföldre vándorlását. 
    "Nem véletlen az, hogy a Vajdaság vonatkozásában jutott arra Magyarország kormánya, hogy egy ilyen léptékű programot indít" - fogalmazott Magyar Levente, majd úgy folytatta: "a vajdasági magyarság minden más határon túli közösségünknél jobban és eredményesebben szervezett közösség, képes arra - politikai erejénél, érdekérvényesítő képességénél fogva -, hogy befogadjon és sikerrel feldolgozzon egy ilyen programot". 
    Hozzátette, hogy nem jöhetett volna létre ez a kezdeményezés, ha nem volna olyan kiváló és baráti viszony a szerb és a magyar kormány között, mint amilyen ma, és mint amilyen a két nép történelme során szinte soha nem volt. 
    A programot a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) közösen hajtja végre a magyar kormány. Pásztor István, a VMSZ elnöke kiemelte: "nem igaz az, amit egyesek folyamatosan megpróbálnak sulykolni, hogy a vajdasági magyar közösség a halálán van", hiszen még mindig rengetegen vannak, "akik nem mondtak le önmagukról, nem mondanak le szülőföldjükről, nem mondanak le arról a szándékról, hogy itt boldoguljanak". 
    "A magyar kormánynak köszönhetően most először kerültünk abba a helyzetbe, hogy azon túlmenően, hogy azt tudjuk mondani egymásnak: kapaszkodjunk a saját szülőföldünkbe, azt is el tudjuk mondani, hogy a megkapaszkodáshoz milyen segítséget tudunk nyújtani" - magyarázta a legnagyobb délvidéki magyar párt vezetője. Hozzátette: a vajdasági magyarság régóta várt erre a lehetőségre, most már csak élni kell vele. 
    Leszögezte, hogy "nincsenek leosztott pénzek, nincsenek preferált pályázatírók, nincsenek előre meghozott döntések", a következő három évben számtalan alkalom lesz a pályázásra. 
    A program lebonyolítását az erre a célra létrehozott Prosperitati Alapítvány végzi, nyolc irodát nyitnak a közeljövőben Vajdaság több településén, az első kirendeltség csütörtökön nyílt meg Szabadkán.