Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz: Gyurcsány programja veszélyeztetné az országot

2016-02-03 12:00:42

 

A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének programja veszélyeztetné az országot, a mindennapok biztonságát és visszahozná azt a Gyurcsány-korszakot, amely nem a magyar családok és a nemzet, hanem a külföldi multik és a bankok érdekét szolgálta. 

 

    Halász János, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakciójának szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján bírálta a DK elnöke által ismertetett programot, amelynek elemeit ismerősnek nevezte. "Egyszer már láttunk ilyet: eltöröljük, csökkentjük, megszüntetjük, korlátozzuk" - fogalmazott. 
    A politikus szerint a Gyurcsány-program lebontaná a polgári berendezkedésért tett lépéseket, veszélyeztetné a családi adórendszert, a fizetéseket.
    Kijelentette, a Gyurcsány-korszak sorozatos megszorításokat hozott és minden idők legkorruptabb kormányzása volt. Úgy ítélte meg: ezt nagy nyugalommal folytathatná Gyurcsány Ferenc akkor, ha közvetlenül a kormány alá rendelhetné az ügyészséget. 
    Halász János bírálta a tervek közül azt is, hogy a volt miniszterelnök szerint az ország nemcsak képes befogadni a bevándorlókat, de jól is járna velük. "Ez megelőlegezi a betelepítési politikáját, amelyet Gyurcsány Ferenccel együtt Brüsszel is Magyarországra erőltetne" - értékelte. 
    A DK elnöke a Fidesz-frakció szóvivője szerint a pénzt a munkavállalóktól, a gyermeket nevelőktől és a betegektől venné el: részben eltörölnék a családi adókedvezményt, felszámolnák az otthonteremtési programot, és növelnék az adókat. Csökkentenék a béreket - folytatatta Halász János -, ahogy korábban is elvettek egyhavi bért a pedagógusoktól, az egészségügyi dolgozóktól, és újra fizetőssé akadnák tenni az egészségügyet. 
    Arra a kérdésre, hogy megkérdőjelezné-e a demonstráló pedagógusok szándékát az, hogy egy sajtóhír szerint a szervezők között Soros György érdekköréhez kötődő civil szervezetek is jelen vannak, Halász János úgy felelt: ezt így látja. Azt mondta, ezek a szervezetek nem a pedagógusok sorsát kívánják javítani, hanem saját politikai céljaikat akarják elérni. Hangsúlyozta: a pedagógusok véleményét kell meghallgatni, amelyet a kormány meg is tesz. A napokban már zajlik az egyeztetés a tankerületekben, lesz egy oktatási kerekasztal és csökkentik a tanárok adminisztratív terheit - sorolta. 
    Halász Jánost arról is kérdezték, hogy a Jobbik nem támogatja a kormányoldal alaptörvényt módosító javaslatát. A szóvivő kijelentette: ragaszkodnak javaslatukhoz, amelyet frakcióülésükön újra megtárgyalnak.
    A sajtótájékoztatón megjelent Gréczy Zsolt, a DK szóvivője is, aki az esemény végén azt mondta az újságíróknak, hogy amit Halász János pártja programjáról mondott, "köszönőviszonyban sincs a valósággal", a programot pedig átadta a fideszes politikusnak.