Auguszta napja van. | 2024.03.29

Túszul ejtette a telefonszerelőt egy nagykanizsai nő

2016-02-03 08:31:08

 

Személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emeltek vádat egy idősebb nagykanizsai nő ellen, aki túszul ejtette lakásában egy telefonos szolgáltató szakemberét, mert az nem tudta azonnal megjavítani az elromlott készülékét.

 

    A Zala Megyei Főügyészség szerdai tájékoztatása szerint a 60 éves nő tavaly nyáron jelentette be a szolgáltatónál, hogy nem működik a vezetékes telefonja. A helyszínre érkezett szerelő megállapította, hogy elromlott a telefonkészülék, de ezt nem tudja megjavítani, mert ő vonalellenőr.
    A nő ekkor bezárta a lakása bejárati ajtaját, és közölte a férfival, hogy addig nem engedi ki a lakásból, amíg a telefonját meg nem javítja. A szerelő egy darabig várt, majd mobiltelefonon értesítette a rendőrséget. 
    A kiérkező rendőrök először a kaputelefonon keresztül kérték az asszonytól, hogy engedje be őket, de ezt a nő nem tette meg, ezért más lakó nyitotta ki nekik a társasház bejáratát. A nő a lakásának ajtaját is csak többszöri felszólításra volt hajlandó kinyitni és kiengedni a szerelőt, aki nagyjából egy órát töltött akarata ellenére a lakásban.
    A zalai főügyészség felidézte, hogy a nő 2008-ban már állt a bíróság előtt sajátos akaratérvényesítési módszerei miatt. Az akkori lakása előtt az útpadkára nyolc darab, jó tenyérnyi méretű, szeges fémlapokat rakott ki, hogy megakadályozza az ott lévő postára autóval érkezők parkolását. 
    A postások eltávolították a szöges akadályokat, a nő azonban nem sokkal később visszahelyezte azokat a padkára, egy autós pedig ráhajtott, és a defekt csaknem balesetet eredményezett. Az asszonyt ezért a cselekedetéért a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt a bíróság egy évre próbára bocsájtotta.
    A mostani ügye kapcsán a Nagykanizsai Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a nő ellen, akit akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthat a bíróság.