Huba napja van. | 2019.08.19 | MNB középárfolyam:

Kiterjedt bérlakás-építési támogatást vezet be a szlovák kormány

2016-01-29 16:16:36

    A bérlakásépítés állami támogatása bevezetésének része a harmadik szociális csomagnak, amellyel széleskörű jóléti intézkedéseket foganatosít Robert Fico kormánya. 

    Az intézkedés évi másfélezer bérlakás megépítésének állami támogatásával számol, elsődlegesen a munkavállalási lehetőségekkel rendelkező régiókban. A bérlakás-építési támogatásra annak első szakaszában - az idei évre - 30 millió eurót (több mint 9 milliárd forint) különített el a szlovák kormány, terveik szerint a támogatás éves keretösszegét a márciusi parlamenti választások után összeálló új kabinet is megtartja majd.
    A támogatást a bérlakás-építési programot indító önkormányzatok igényelhetik, úgy, hogy a lakások kivitelezési költségeinek felét közvetlen állami támogatásként kapják meg, a fennmaradó összeget pedig kamatmentes hitelre vehetik fel, az állami Lakásfejlesztési Alaptól (SFRB).
    A szlovák kormányfő bejelentése szerint a támogatási programot a fiatal családok és a 35 évnél fiatalabbak otthonteremtésének megkönnyítése céljából indítják el. 
    Ezt tükrözi, hogy a támogatás legfeljebb kétszobás, úgynevezett "startlakások" megépítésére szolgál, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyes lakások alapterülete legfeljebb 60 négyzetméter lehet. Ugyancsak ezt a célt követi, hogy a bérlakásokat csak azok a 35 évnél fiatalabbak vehetik majd bérbe - legfeljebb három plusz három évre -, akiknek havi bevétele nem haladja meg a létminimum négy és félszeresét.
    A bérlakás-építési támogatás bevezetését az annak kivitelezéséért felelős építésügyi tárca állásfoglalása szerint az is indokolja, hogy Szlovákiában igen alacsony - jelenleg 3 százalékot kitevő - a bérlakások aránya, amelyek iránt a kínálatnál nagyobb érdeklődés mutatkozik. 
    Bár Szlovákiában éves szinten mintegy 25 ezer fiatal pár köt házasságot, csak 16 500 új lakás épül évente és ezek jelentős része - bevételeik szintje miatt - elérhetetlen a fiatalok számára - mutatott rá Frantisek Palko. A szaktárca államtitkára megjegyezte: ezt mutatja, az is, hogy Szlovákiában a 20 és 34 év közötti fiatalok több mint hatvan százaléka még mindig szüleivel egy háztartásban él.