Auguszta napja van. | 2024.03.29

Csütörtök délutántól, négy napig pislog a béka a miskolci kocsonyában

2016-01-29 06:13:46

Csütörtökön délután elkezdődött a Miskolci Kocsonya Farsang, kezdetét vette a négynapos rendezvény. Szentistván térről a Szinva teraszig vonult a, Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang megnyitó ünnepség kezdetét jelentő felvonulás. A felvonulók között volt a kassai delegáció, Németh Lászlóné államtitkár, Kriza Ákos polgármester és több városi vezető.

A miskolci békák a felvonuláson (A képre kattintva képtár nyílik.)

A hivatalos megnyitó ünnepség 16.30-kor kezdődött a Szinva terasz színpadán, ahol beszédet mondott Kriza Ákos.

-Magyarország fesztiváljainak sorát a Miskolci Kocsonya Farsang nyitja meg. Tavalyi rendezvényünkre, több mint 200 ezren látogattak el. Reményeink szerint az idén, jelentősen megemelkedik a Kocsofarsangon résztvevők száma. Nem csak látogatói számban szeretnénk rekordot dönteni, hanem Miskolcon, itt a Szinva teraszon főzik meg a legnagyobb kocsonyát. A több mint ezer adagos kocsonyának, a 250 kilogramm hús, a több mint 20 kilogramm hagyma, 5 kilogramm fokhagyma nagyon finom ízvilágot kölcsönöz majd, amit a fesztiválozók fogyaszthatnak el. A Miskolci Kocsonya Farsang nemcsak gasztronómiai, hanem kulturális fesztivál is, ahol 3 színpadon több mint 50 fellépő fogja biztosítani a kitűnő hangulatot – összegez a polgármester. 

Kriza Ákos miskolci polgármester megnyitja a Kocsonya Farsangot (A képre kattintva képtár nyílik.)

Kassa főpolgármester-helyettese, Renáta Lenártova, méltatta Miskolc és Kassa hagyományosan jó testvérvárosi kapcsolatát. Úgy fogalmazott, hogy a két város szerves részei egymás életében. Ez a viszony az évek során egyre jobban erősödik. A kassai főpolgármester-helyettes beszédében kiemelte:  a Miskolci Kocsonya Farsangot, ahol a híres magyar konyha a fesztiválhangulattal kapcsolódik össze, már a kassaiak is előszeretettel látogatják.

Renáta Lénártova a kassaik üdvözletét tolmácsolja (A képre kattintva képtár nyílik.)

Köszöntötte a résztvevőket még Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Az agrárkamara megalakulása óta kiemelt feladatként kezeli a kiváló minőségű, hazai, ellenőrzött és nyomon követhető alapanyagból készült élelmiszerek előállításának segítését, azok népszerűsítését. Mindenkit arra biztatott, hogy fogyassza bátran az egészséges, hazai alapanyagokból előállított ételeket.

Készül a rekordkocsonya a Szinva teraszon (A képre kattintva képtár nyílik.)

A Kocsonyafarsang záróakkordjaként, Kriza Ákos, Miskolc polgármestere meggyújtotta a lángot az üst alatt a Szinva teraszon, amelyben az óriáskocsonya készül, s ezzel kezdetét vette a fergeteges négynapos mulatozás.

A programokat idekattintva megtekintheti.  A Miskolci Kocsonya Farsang honlapja.