Auguszta napja van. | 2024.03.29

Díjazták a külföldi vállalatvezetőket

2016-01-23 08:28:00

 A Budapest Business Journal (BBJ) Az év külföldi vállalatvezetője (Expat CEO of the Year 2016) díját Jost Ernst Lammers, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója, míg a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) különdíját Naoyuki Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója kapta.

    Az elismeréseket pénteken adták át Budapesten a lap és a HIPA közös gálaestjén, ahol az idén második alkalommal díjazták a külföldi vállalatvezetőket.
    Ésik Róbert, a HIPA elnöke köszöntőjében kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy szervezetük a régió legjobb befektetési ügynöksége legyen. Ezért kiemelten fontos a partnerség azokkal az elhivatott vezetőkkel, akik közösen dolgoznak velük azon, hogy magyarországi kapacitásaikat tovább növeljék, egyre több magyar beszállítót foglalkoztassanak - emelte ki.
    A BBJ Az év külföldi vállalatvezetője díjat olyan Magyarországon élő és dolgozó külföldi cégvezetőnek ítéli oda, aki az adott évben kimagasló szakmai tudásával és eredményeivel a legtöbbet tette a hazai fejlődés mellett a vállalat nemzetközi elismertségéért.
    Jost Ernst Lammers a díj átvételekor hangsúlyozta: büszke az elismerésre, a díj azonban nem csak az egyéni teljesítményt, hanem  a Budapest Airport dolgozóinak, partnereinek munkáját is tükrözi.
    A Budapest Airport vezérigazgatója szerint a zsűri az értékeléskor felfigyelt azokra az erőfeszítésekre is, amelyeket az elmúlt években azért tettek, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a közép-kelet-európai régióban kategóriája legjobb légikikötője legyen.
    A magyar beszállítókért végzett tevékenységéért odaítélt HIPA különdíj átvételekor Naoyuki Takeuchi felidézte, hogy a 25 éve épült esztergomi gyárból 2,5 milliónál több autó gurult ki, a magyar gyár a Suzuki harmadik legnagyobb egysége a világon.
    Az esztergomi Suzuki gyárban 3100 ember dolgozik, a beszállítók mintegy 25 százaléka magyar vállalkozás, a beszállított alkatrészek értékének mintegy 50 százalékát adják. A Magyar Suzuki Zrt. 80 magyarországi beszállítója 30 ezer családnak biztosít megélhetést - mondta Naoyuki Takeuchi, kiemelve, piaci sikereik mellett büszkék arra, hogy termelési módszereikkel, gondolkodásmódjukkal az elmúlt negyedszázad során hozzájárultak a munkakultúra fejlődéséhez Magyarországon.