Auguszta napja van. | 2024.03.29

Összecsapások törtek ki Hebronban a telepesek és a palesztinok között

2016-01-22 08:01:00

Hebronban összecsapások törtek ki a palesztinok és a telepesek között csütörtök délután, mert a telepesek újabb épületeket foglaltak el a város szívében - értesült a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja. 
A telepesek feszítővasakkal behatoltak két, állításuk szerint néhány napja palesztinoktól titokban megvásárolt épületbe a város szívében, a zsidók és muzulmánok által egyaránt szent helynek tekintett Pátriárkák Sírja közelében. 
    A közszolgálati rádió jelentése szerint mintegy húsz lakás és négy üzlethelyiség tulajdonjogát szerezték meg, amit ügyvédjeik a közigazgatási hatóságok kiérkező képviselői előtt iratokkal próbáltak igazolni. 
    Több telepescsalád gyermekeikkel be is költözött a birtokuknak tekintett házakba, amit a palesztinok kődobálással próbáltak megakadályozni. 
    A helyszínre érkező izraeli biztonságiak tömegoszlató eszközökkel felszámolták a zavargást, majd az ügy tisztázásáig lezárták az épületek kapuit. Az izraeli katonai szervek bejelentették, hogy a nyugalom fenntartása érdekében megerősítik a városban tartózkodó egységeiket. 
    Zeév Elkin, a telepeseket támogató Likud párt által delegált bevándorlásügyi és Jeruzsálemért felelős miniszter úgy nyilatkozott, hogy a telepesek jogszerűen megvett házakba hatoltak be, és méltatta őket a "zsidó jelenlét" kiterjesztéséért a városban. 
    Az 1967-ben elfoglalt Ciszjordánia déli részén található Hebronban mintegy nyolcszázötven zsidó telepes lakik a város szívében, egy katonák által őrzött lakónegyedben, körülbelül kétszázezer palesztin lakos gyűrűjében.