Auguszta napja van. | 2024.03.29

Bill Clinton cáfolja, hogy Parkinson-kórral küszködne

2016-01-19 19:18:00

Cáfolta Bill Clinton volt amerikai elnök, hogy Parkinson-kórral küzdene. 

    A kérdés amiatt merült fel, mert Bill Clinton januártól bekapcsolódott felesége, Hillary Clinton választási kampányába, rendszeresen részt vesz különféle rendezvényeken, beszédeket mond, interjúkat ad és érvel Hillary Clinton megválasztása mellett - s eközben sokaknak, így politikai elemzőknek is feltűnt, hogy folyamatosan reszket a keze.
    Ez történt a hét végén, Iowa szövetségi államban tartott egyik választási kampánygyűlésen is, amikor a volt elnök beszédet mondott mintegy ötezer lelket számláló hallgatósága előtt. A 69 éves Clinton azzal hessegette el az aggodalmakat, hogy ez "a korosodással együttjáró jelenség".         A volt elnök egészségi állapota nem először foglalkoztatja a közvéleményt. 2009-ben merült fel először, hogy Parkinson-kórja van, ám Clinton akkor több televíziós interjúban is cáfolta. Az elmúlt napokban többször, több helyen is visszatért rá. Mindahányszor a korával indokolta a kézreszketést. A Clinton Alapítvány szponzorálta egyik golf-versenyen a napokban például hosszasan beszélt erről, s egyenesen ő hozta szóba. "Valószínűleg észrevették: a kezem reszket kicsit, amikor fáradt vagyok, de ezzel sokan vannak így, amikor öregszenek" - fogalmazott a volt elnök. Azt is részletezte, hogy amikor először észrevette, évekkel ezelőtt, azonnal kivizsgáltatta magát, de az orvosok megnyugtatták, hogy nincs Parkinson-kórja. Azóta, állítása szerint, nem is aggódik, bármennyire reszkessen is a keze.