Gedeon napja van. | 2024.03.28

Csok: a nagycsaládosok kiemelt támogatást élveznek, de az egy-kétgyermekesek számára is kedvezően változtak a feltételek

2016-01-18 19:40:00

A kormány kiemelten támogatja a nagycsaládosokat, emellett a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egy- és kétgyermekeseknek szóló támogatásának feltételei is javultak. Az adórendszer is elismeri a gyermekvállalás költségeit, a családi kedvezmény és a 15 százalékos szja-kulcs együttes hatására 856 milliárd forinttal marad több a lakosság zsebében 2010-hez képest. Minderre kormányzati szakemberek hívták fel a figyelmet hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. 
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, tudatos döntés volt, hogy a három vagy több gyermeket nevelő nagycsaládokat, amelyek jobban ki vannak téve a szegénységi kockázatoknak, kiemelten támogatja a kormány, az otthonteremtési program kibővítésénél ugyanakkor mindenkire gondoltak, akik gyermeket nevelnek vagy gyermekvállalást terveznek. 
    A 10 millió forintos otthonteremtési támogatás és 10 millió forintos hitel azoknak jár, akik három vagy több gyermek nevelését vállalják. A gyermektelen vagy egy-két gyermeket nevelők számára is javultak azonban a feltételek. Új építésű ingatlanok esetén a kétgyermekeseknek járó vissza nem térítendő támogatást 2,6 millió forintra, a korábbi duplájára emelték. 
    A feltételrendszer is egyszerűbb lett. Mivel csupán az igénylők mintegy 10 százaléka tudta elérni a kedvező energetikai besorolást ingatlanvásárlás esetén, az energetikai minősítés szerinti különbségtételt eltörölték. A használt ingatlanok után járó csok alapösszege átlagosan 10 százalékkal nőtt. Eltörölték a 300 ezer, illetve 350 ezer forintos négyzetméterár-korlátot, így a maximális értékhatárt is. 
    Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára kifejtette: a kormány az elmúlt években adópolitikai reformot hajtott végre, amelynek alappillérei a munka és a családok megbecsülése, a gyermekvállalás költségeinek elismerése. Olyan adórendszert teremtettek az elmúlt években, amely megalapozta, beindította és fenntartja a gazdasági növekedést. 
    Az adóreformot megelőző húsz évben progresszív jövedelemadózás érvényesült, amelynek keretében a többletmunkát és az abból eredő többletjövedelmet büntető jellegű adó terhelte. A családbarát adópolitika ezt megszűntette, és szakított a szuperbruttósítással is - ismertette a helyettes államtitkár. Az új személyi jövedelmadó rendszer egy kulcsot alkalmaz, amelynek mértéke idén 15 százalékra csökkent a tavalyi 16-ról. A kormány ezzel megalapozta az igazságos és arányos közteherviselést - jelentette ki. 
    A helyettes államtitkár szerint a magyar reformok működőképességét az élet egyértelműen visszaigazolta. Az egykulcsos szja és a családbarát személyi adózás bevezetése nélkül esély sem lett volna kitörni a demográfiai válságból, a munkanélküliségből, illetve a gazdasági megtorpanásból. 
    Pankucsi Zoltán felidézte: 2010-ig kizárólag azok a családok kaphattak gyermekkedvezményt, amelyek legalább három gyermeket neveltek, és a kedvezmény összege legfeljebb 4000 forint lehetett. 2011-től kezdődően azonban már egy gyermek után havi 10 ezer, két gyermek után havi 20 ezer, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként havi 33 ezer forintot lehet igénybe venni kedvezményként. A családi kedvezmény 2014-től már nem csak az szja-ból, hanem az egyéni járulékból is igénybe vehető, ami újabb 40 milliárd forintot hagyott a családoknál. 
    A kétgyermekesek által igénybe vehető családi kedvezmény összege 2016-tól kezdődően négy éven keresztül évente 5000 forinttal növekszik, a tavalyi 20 000 helyett idén már 25 000 forintot vehetnek a kétgyermekesek igénybe, 2019-ben pedig már 40 ezer forintot.
    Míg 2010-ben 12 milliárd forint, idén a családi kedvezmények révén 250 milliárd forint marad a családok pénztárcájában. A családi kedvezmény és a 15 százalékos adókulcs jótékony hatását egybeszámítva 2016-ban 2010-hez képest 856 milliárd forinttal több marad a lakosság zsebében, ennyivel kisebb az adóterhelés az szja-ban. Az adóreformnak köszönhetően összességében 2011-től 2016 végéig 3600 milliárd forint marad a családoknál, ennyivel kevesebbet szed be az állam szja-ból.
    Novák Katalin kérdésre megerősítette, hogy a Nemzeti Otthonteremtési Közösségre (NOK) vonatkozó törvényjavaslatot a héten nyújtja be a kormány. A közfoglalkoztatottakat nem kívánják kizárni a csokból, esetükben külön szabályozás készül - tette hozzá. 
    Pankucsi Zoltán a csok fedezetét firtató kérdésre elmondta, hogy az idei költségvetést 200 milliárd forint tartalékkal fogadta el a parlament, így bőséges fedezettel bír. 
    Az Uberre vonatkozó kérdésre kifejtette, hogy a kormány nagyon határozottan szeretné betartatni mindenkivel az adókötelezettségre és a biztonságos üzemeltetésre vonatkozó előírásokat. Az ellenőrzési tapasztalatok szerint az Uber-sofőrök tipikusan nem tartják be adókötelezettségeiket, ezért folytatódnak az ellenőrzések, aminek a helyettes államtitkár szerint piactisztító hatása lesz. A hatóságoknak kiemelt szerepe van abban, hogy az ellenőrzések megfelelő számban és intenzitással történjenek - hangsúlyozta.